Gazdaság

2017.06.19. 18:16

Kevés mézre lehet számítani a idén, betegségekkel is meg kellett küzdeniük a méheknek

DUNAÚJVÁROS Nagy veszteséget szenvedtek a méhek - olvashattuk a közelmúltban megjelent híradás szerint. Például a méhek egyharmada hullott el télen Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

Horváth László

A túl kevés termelő méh miatt valószínűsíthető, hogy idén kevés repce- és akácméz lesz - tájékoztatta az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezetének szaktanácsadója az MTI-t. Molnár Ferenc elmondta, hogy nem önmagában a nagy hideg okozta a méhelhullást, hanem a tavaly elszaporodott ázsiai varroa atka nevű kártevő, amely nagyon legyengítette a méhek immunrendszerét. A pusztulás oka volt ezek mellett, hogy magas salakanyag-tartalmú mézharmat került a telelő élelembe. Megjegyezte: az 1156 megyei méhész összesen 55 ezer méhcsaládjának mintegy egyharmada pusztult el télen. A megmarad állomány 20 százaléka nem termelőképes, ez azt jelenti, hogy körülbelül 27 ezer méhcsalád - az eredeti állomány fele - lesz termelő, a többi esetleg télre felerősödik - mondta. Kitért arra, hogy a tavalyi gyenge termés mellett is tovább zuhantak a mézárak. Ennek okaként a hamisított mézek, a kínai dömpingméz európai piacokra történő bejutását nevezte meg. Az akácméz felvásárlási ára tavaly 1200 forinttal zárult, a napraforgó-, vegyes és repcemézé 700 forinttal. Megjegyezte: a 2015-ös mézmintavétel után kiderült, hogy minden harmadik európai uniós üzletben hamis méz kapható. Hozzátette: a kiváló minőségű magyar mézet állományjavítónak használják.

Papp László, a Dunaújváros és Vidéke Méhész Egyesület elnöke is az országos méhpusztuláshoz hasonló tapasztalatokról számolt be, bár egy hajszálnyival jobbnak tartja a környék helyzetét

Rádi Tibor, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezetének elnöke elmondta: a méhészek egy része veszteség nélküli jó áttelelésről, mások a méhállomány 50-70 százalékos pusztulásáról számoltak be. Pest megye déli részén nagyobb mértékű volt a pusztulás, Örményes és Mezőtúr környékén alig tapasztaltak elhullást - tájékoztatott. Hozzátette: 240 méhcsaládjából több mint ötven pusztult el kora tavasszal. Szólt arról, hogy a várható mézmennyiséget a méhcsaládok számán kívül számos tényező befolyásolja. A repcénél például a szeles, hűvös, csapadékos időjárás okozott gondot.

Molnár György, a jászberényi Szatmári László Jászsági Méhész Egyesület elnöke elmondta: az egyesület mintegy 200 tagjának 11 ezer méhcsaládja van, a méhészek zöme az akácon van már . Előrevetítette: némi problémát okoz majd, hogy a méhészek keresik azokat a területeket, ahol nem fagyott el az akác, így lesznek túlterhelt méhlegelők. A mézelő növények méztermelő-kapacitása adott, ha több méhcsalád jut a területre, akkor az egy családra jutó hozam csökken - jegyezte meg. Az egy négyzetkilométerre eső átlagos méhcsalád-szám 12-13 a megyében, Európában ez rendkívül nagy méhsűrűségnek számít.

A fenti gondokat erősítette meg érdeklődésünkre a Dunaújváros és vidéke Méhész Egyesület vezetője Papp László is.

- Hajszállal jobb arányokról beszélhetünk a környéken. A méhtartók zöme 10-15 százalékos méhhullásról számolt be, ami még elfogadható a szakma alapján. A területi átlag viszont 30-35 százalék körül alakult, beleszámítva, hogy egyes méhészeteknél teljes állománypusztulás következett be. Tehát lényegesen magasabb ez a szám a korábbi évekhez viszonyítva. Az okok között a 2014-2015-ös enyhe telek varroa atka számnövekedése található. A méheknek két, egymást követő időszakban kellett megküzdeniük a betegséggel. A következő évben pedig atkagyötört méhecskékkel mentünk bele a hideg télbe. A nagyszámú atkapopulációval szemben a legjobb szerekkel és módszerekkel sem lehetett csökkenteni a méhveszteséget - tájékoztatta a Dunaújvárosi Hírlapot Dunaújváros és vidéke méhészeinek vezetője.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!