Gazdaság

2013.11.10. 17:05

Nehéz a hitelhez jutás

Dunaújváros - A válság hatására jelentősen csökkent a vállalatok hitelállománya, az MNB prognózisa szerint ez a folyamat megállhat. Helyi vállalkozásokat kérdeztünk a témában.

Kovalcsik Katalin

A Magyar Nemzeti Bank múlt héten kiadott stabilitási jelentése szerint a vállalati hitelállomány csökkenése várhatóan megáll. Növekedési Hitelprogramjuk, valamint a jegybanki alapkamat csökkentései élénkíthetik a vállalati hitelezést, bővülhet a kkv-hitelek aránya. Azonban a jegybank szerint is szükség van a szigorú hitelezési feltételek további enyhítésére a növekedéshez. Elsősorban a nagybankok viselkedése miatt csökkent a hitelállomány hangzott el a múlt héten egy Világgazdaság által szervezett konferencián. Az MNB szerint a hitelprogram első szakaszában 701 milliárd forintot helyeztek ki a kis- és középvállalkozóknak. A második szakasz teljes kerete 2000 milliárd forint, a kkv-k esetében 4 százalékos növekedési ütemet prognosztizálnak.

Borics Egon, pénztárgépeket forgalmazó ügyvezetője

 

A kkv-k egyelőre nem érzik ennek hatását, ahogy az említett konferencián is elhangzott a vállalati szféra részéről: hiába működik jól egy cég, a bankok így is elutasíthatják hitelkérelmét. Kérdésünkre Borics Egon, a Betronix Kft. ügyvezetője úgy fogalmazott: a bankok roppant módon féltik a pénzüket, a helyzet teljesen megváltozott a válság óta, így az kaphat hitelt, akinek valójában nincs is rá szüksége. Ráadásul a hitel költségei is igen magasak, főként ha az alacsony alapkamathoz viszonyítjuk. A pénzintézetek extraprofithoz jutnak ezáltal, elsősorban a fogyasztási hiteleknél, nem véletlen, hogy azokat preferálják. A dunaújvárosi cég több mint két évtizede forgalmaz pénztárgépeket, számos kisvállalkozással állnak kapcsolatban. Az elektronikus pénztárgépekre való átállás kisebb cégek többsége számára nagy terhet jelent, még az öt pénztárgép erejéig nyújtott, darabonként ötvenezer forintos állami támogatás ellenére is. Az egyszeri kiadás és az üzemeltetés, így a mobil adatkapcsolat díja tovább nehezíti a vállalkozások finanszírozását, mely a válság hatásainak következtében visszaesett fogyasztás, illetve a kiskereskedelemben a multik egyre növekvő jelenléte miatt eleve nagyon megnehezült. Elég csak szétnézni a dunaújvárosi üzletsorokon.

Koczka József, a fuvarozással foglalkozó bt. tulajdonosa

 

A vállalkozók hitelhez jutásának viszonylag kedvezőbb formáját a Kavosz Zrt. által üzemeltetett Széchenyi Kártya Program termékei jelentik, az állam kamattámogatást és egyúttal garanciadíj támogatást biztosít. A közelmúltban indult Útdíj Hitelprogram a fuvarozók számára nyújt kedvező lehetőséget. A vállalkozók üzemeltetett gépjárművenként egymillió forintnyi hitelt igényelhetnek egy éves futamidőre, mely egy esetben megújítható. Dunaújvárosban az első ilyen szerződést Koczka József, a Pak 9000 Bt. tulajdonosa írta alá. Hét autójukra 5 millió forint hitelt kértek. A megkapott 3,8 millió forint a megemelkedett útdíjak fedezésére két hónapra elegendő esetükben. Kocka József szerint ez nagy segítség számukra, lendületet ad a cégnek. A kamarától sok segítséget kaptak, hogy a bankjuk szigorú elvárásainak megfelelően tudják teljesíteni az előírtakat. Meglepőnek találta, milyen gyorsan megkapták a hitelt. A válság Koczka József cégénél is éreztette hatását a finanszírozásban is, hiszen nem kaptak segítséget ezen a téren. És a válság hatásai még most is érezhetőek

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!