Gazdaság

2017.06.30. 17:30

Országos harmadik hely a pályázaton

Szép sikerrel indított a hivatalosan alig pár hónapja működő helyi ifjúsági egyesület. Ők az ország harmadik legjobb falusi ifjúsági közössége.

Horváth Dóra

Június 22-én hirdették ki a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége - AGRYA és a Második Hullám Vidéki Ifjúsági Szövetség - MHVISZ által meghirdetett "Legjobb falusi ifjúsági közösség" elnevezésű pályázat eredményeit. A második fordulóba 13 közösség jutott be az országból, amelynek egy 120 másodperces bemutatkozó kisfilmet kellett elkészítenie, ami által jobban megismerhette a közönség a versenyzők tevékenységét. Ezekre a videókra lehetett szavazni, lájkolni a facebookon, így dőlt el, hogy ki is részesülhet jutalomban - ami nem is akármi volt. Az első helyezett közösség 500 ezer, a második 300 ezer, a harmadik pedig 200 ezer forintot nyerhetett csapata számára, amelyet saját belátása szerint használ fel a közösség javára. Olyan nagy volt az érdeklődés a videók iránt, hogy a kiírók úgy döntöttek, különdíjakat is adnak: a 4-8. helyezett csapatokból négyen közösségfejlesztő táborba mehetnek.

Ezen a versenyen indult a perkátai VELED az ifjúságért Kulturális és Hagyományőrző Egyesület is, amely hihetetlen összefogás után a tabella harmadik helyén végzett, s hozhatták el az azért járó pénzjutalmat. Az egyesület hivatalos szervezetként 2017 áprilisa óta működik, előtte informális csoport formájában tevékenykedtek Perkátán. A közösség kifejezetten a fiatalságot célozza meg a munkájával, számukra kíván közösséget teremteni, s a nekik szervezett programokat szeretné támogatni az elnyert összeggel is.

A képen balról az első sorban László Sára, Baráth Bettina, Csapai Johanna, Fazekas Julianna, Tamás Péter. Második sor: Badi Alíz, Rácz Noémi, Vigházi Amina, Gálfi Petra. Harmadik sor: Vigházi Zétény, Domanyek Dorina, Tiger Jázmin, László Emma, Aszlajov Dorottya, Wéber Viktória, Bernhardt Boglárka. Utolsó sor: Varga Máté, László Ádám, Vigházi Roland, Kónicz Marcell, Hethési Noémi, Vasinka Dávid, Tamás Viktória, Kovács Esztella, Dankó Ramóna és Krizsány Zsuzsanna - az egyesület és a hozzá tartozó hagyományőrző foglalkozás tagjai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!