Gazdaság

2015.03.29. 17:39

Siker csak ügyeskedve? - Beszélgetés a vállalkozói etikáról

A HÍD Egyesület Marketing Klubjának csütörtökön megtartott rendezvényén az üzleti etikáról beszélgettek a jelenlévők, a kialakult diskurzus jócskán túllépet a közhelyeken.

Munkatársunktól

Az esemény résztvevőit Nagy Enikő, a Dunaújvárosi Főiskola docense köszöntötte, aki a témával foglalkozva kutatásaihoz is adatokat remélt a beszélgetés kezdeményezésétől. Ezt követően a felkért beszélgetőpartnerek közül elsőként dr. Bozsits Attila, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara etikai bizottságának elnöke, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara etikai bizottságának elnöke beszélt a kamarák etikátlan üzleti magatartás elleni tevékenységének lehetőségeiről, eszköztáráról, szélesebb kitekintést nyújtva a kamarai rendszer bővülő feladatairól.

Ezután a téma megtárgyalásához meghívott három környékbeli vállalkozó, Deák József, Molnár Mihály és Szabó András (egyikük a méréstechnika, ketten pedig az építőipar területén dolgoznak) beszélt tevékenységéről, több évtizedes üzleti tapasztalatairól. Az ennek nyomán kialakult beszélgetésbe mind többen kapcsolódtak be.

Idézzünk fel röviden egy témakört! Sikeres lehet-e egy vállalkozás, egyáltalán életben tud-e maradni úgy, hogy a törvényeket követi, míg versenytársai a kiskapukon jutnak előre? Sokan sokfélét elmondtak már e téma kapcsán, a sok éve működő vállalkozások vezetői szájából azonban a tapasztalatok, megélt történetek a hitelesség mellett még egy erős, rejtett tartalmat hordoztak. Ők itt vannak, kiállnak elénk, a hétköznapokban teszik a dolgukat, embereket foglalkoztatnak, értéket teremtenek. És éjszaka nyugodtan alszanak. A kiskapukat kihasználó, a politikai hátszéltől szárnyaló vállalkozók közül hányat láttunk már eltűnni az évek során? Igen, nem eleget! És újak jönnek...

A rendezvényen megfogalmazódott, a helyzeten csak az etikus működést alapelvként választó vállalkozások összefogása javíthat. Ennek kapcsán többször a kamarákra terelődött a szó. Fejes László, a városi kamara tiszteletbeli elnöke ezekre reagálva arról szólt: a gazdaság önkormányzatának szánt kamara csak a vállalkozók aktív, minél teljesebb körű részvételével tudja betölteni feladatát, tud hatékonyan működni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!