Gazdaság

2016.04.05. 18:45

Szakmák éjszakája - nem csak a szülőnek

Dunaújváros - A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum szervezésében április 15-én rendezik meg városunkban a Szakmák Éjszakáját. A tanügyi referenst kérdeztük.

Balla Tibor

Agárdi Lajos lelkesül érte

Agárdi Lajos elmondta, hogy az egész egy mesebeli történetként indult. Egy kisfiú megkérdezte az apjától, hogy lesz belőle űrkutató, hogy juthat el odáig. Ekkor kezdett el gondolkodni, hogy olyan pályaválasztási modellre lenne szükség, ami hatodiktól felfelé mindenkinek kínál betekintést, hogy a gyerekek tudjanak előre gondolkodni, és ők válasszanak, ne a szülő, vagy valaki más helyette.

Erről szól a Szakmák Éjszakája, amely három korcsoportot szólít meg. Másként a 14 év alattiakat és felettieket, másként a felnőtteket. Amikor kihirdettük, rögtön fantasztikus kreatív ötletekkel álltak elő a kollégák. Azon igyekeztek, hogy a tizenkét éves gyerek is megértse, az ő nyelvén szóljunk - fogalmazott Agárdi Lajos. Nagyon fontos, hogy ezen az estén nem csak beszélnek a szakmákról a Dunaújvároshoz tartozó hét szakképző intézményben, de meg lehet fogni, ki lehet próbálni az eszközöket, szerszámokat szakemberek segítő irányításával. A szlogen: Próbáld ki, csináld meg, ismerd meg . A cél, hogy a szülők ne csak a támogatott szakmák közül válasszanak, dönthessen a gyerek is saját sorsáról.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!