Gazdaság

2015.04.02. 17:09

Taxik egységes arculattal - Meghatározzák az autók életkorát, műszaki követelményeit is

Dunaújváros - Folyamatosan egyeztetnek a taxis szervezetek és az illetékes minisztérium képviselői a szakmát érintő új szabályozásokkal kapcsolatban.

Gallai Péter

Budapesten már tavaly életbe lépett a fix tarifa, de a gépjárművek is csak meghatározott paraméterek alapján végezhetik majd a szolgáltatást. A tervezet szerint például nem lehet tíz évnél idősebb, kötelező benne a működő klíma és július elsejétől a csomagtartó űrtartalma és a minimális környezetvédelmi besorolás (legalább EURO 4) is. Az országos szintű szabályozás később lépne életbe a tervezetből kikerült a kötelező, egységes sárga szín de mint a kérdésben megkeresett, harminchárom sofőrrel dolgozó Sárga Taxi tulajdonosa, Komáromi László elmondta: társaságuk esetében nem jelentenének gondot az előírások, tizennégy éve már felállítottak egy saját követelményrendszert, egységes arculatot.

Komáromi László (jobbra) mellett az egyik sofőr, Wolf László - náluk az autók régóta egységesek
Fotó: Ady Géza

- Van egy szűrőnk, ennek alapján engedjük csak be a járműveket, például idős, kis méretű autók nem jöhetnek szóba és klíma nélkül sem dolgozhat nálunk senki, a szín pedig szintén kötelező. Emellett a kollégák megjelenésében az elvárt ruházat is egységesítve van. Mi 2001-ben már gyakorlatilag adtuk ezt a normát, ha kijön az új rendelet, egyedül a csomagtér mérete lehet az, amit nem tud minden autónk produkálni.

Komáromi László hozzátette, az egységes tarifarendszert Budapesten elsősorban a hiénák miatt vezettek be, Dunaújvárosban tapasztalatai szerint nincsenek jelen tisztességtelen fuvarozók. Egyébként a piacon városon belül ők is fix árakkal dolgoznak, egy nappalival és egy éjszakaival. Dunaújvárosban szerintem nagyon nyomott díjakkal dolgozunk, főleg ha a budapestihez hasonlítom, nem is beszélve egy nyugat európai városról. Régebben amikor átlagos tarifán dolgoztunk, akkor is mindenkinek volt munkája, de amikor levittük ezeket, közel megduplázta a munkákat, hiszen egy buszjegy áráért lehetett taxival közlekedni.

Majd szóba került a technika fejlődése, amelyek kihasználásában élen járnak, hiszen a vidéki városok közül elsőként kezdtek el először alkalmazni egy olyan GPS alapú rendszert, amivel az utasokat sokkal gyorsabban tudják kiszolgálni:

 

Ez a gyakorlatban úgy működik, hogy minden autóba beszereltünk egy tabletet, amely kiad egy jelet, a központban pedig a térképen látja diszpécser, hogy melyik sofőr éppen merre jár. Amennyiben érkezik egy hívás, hogy mondjuk a vasútállomáshoz kér valaki fuvart, akkor a vasútállomáshoz legközelebbi szabad taxit indíthatják, ami akár fél percen belül ott is lehet, s nem kell rádión keresztül szólítgatni a kollégákat.

S ha már az újdonságok szóba kerültek, mobiltelefon applikációt is létrehoztunk, hiszen manapság, az okostelefononok térnyerésével ezt az előnyt is ki kell használni. Ugyanis ezen keresztül, költségmentesen lehet már taxit rendelni, aminek kezelése roppant egyszerű, három gombnyomással elvégezhető művelet. Az utas a térképen folyamatosan látja mikor ér oda az autó. Magyarországon még gyerekcipőben járnak ezek az ügyfélbarát fejlesztések, de ezek is vannak olyan fontosak, mint az egységes műszaki követelmények mondta Komáromi László.

Ma már mobiltelefonos applikáción keresztül is rendelhetünk

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!