Gazdaság

2017.03.05. 20:55

Utazásaink kedvelt célpontja - A magyarok többsége Horvátországban a tengerpartot keresi fel

Budapest - Az idén 40. alkalommal rendezték meg a Hungexpo Budapesti Vásárközpontjában az Utazás kiállítást, amelyen részt vett Horvátország is, amely kedvelt turisztikai célpontja a magyaroknak. Skenderovic Marinnal, a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi képviselete vezetőjével beszélgettünk, aki jól ismert vendég Dunaújvárosban is.

Várkonyi Zsolt

- A horvátországi idegenforgalomban hol helyezkednek el a magyar turisták?

- Az elmúlt év összegzése alapján több mint ötszázezren látogattak el hozzánk mintegy 2,7 millió vendégéjszakát eltöltve nálunk. Az úgynevezett küldő országok közül Magyarország a nagyon jelentős kilencedik helyet foglalja el. Az első tíz ország közül arányaiban a magyar vendégek produkálták a legnagyobb növekedést. A számokat tekintve azonban az elsők a németek 2,2 millió látogatóval és 14 millió vendégéjszakával. A teljes számsort nézve pedig tavaly mintegy 14 millió turista érkezett hozzánk, 90 millió vendégéjszakát eltöltve és mintegy 9,5 milliárd eurót költve. Ezek roppant magas bevételek, hiszen a turizmus Horvátország GDP-jének 18 százalékát adja.

- Melyek a legnépszerűbb célpontok?

- A látogatók harmada a Kvarner-öböl térségét választja, amely nagyjából az Opatia, Rijeka, Rab szigethármast jelenti. Ez a tengerparti rész van a legközelebb Magyarországhoz. Második helyen Istria, a harmadikon a spliti régió szerepel. A negyedik Zadar, aztán Sibenik, és a tengerparti részt Dubrovnik zárja a magyar látogatók számának sorrendjében. A magyar turisták 95 százaléka a tengerpartot keresi, 2 százaléka Zágrábot, 3 százaléka a többi szárazföldet, ami érthető, hiszen üdülésre a magyar vendégek 80 százaléka a júniustól szeptemberig tartó nyári időszakot választja. Ezen belül a legerősebb a július-augusztus, amikor is havonta 170-180 ezer magyar turista érkezik hozzánk. Az úgynevezett e-visitor rendszer alapján napra készen tudjuk, hogy hány és milyen nemzetiségű turista érkezik az országba, a szállásadóknak ugyanis kötelező regisztrálni a vendégeket az elektronikus nyilvántartásba. Az idei év is jól indult, hiszen februárban 80 százalékkal növekedett a magyar vendégéjszakák száma az előző év azonos időszakát alapul véve.

Marin Skenderovic, a Horvát Turisztikai Közösség magyarországi képviseletének vezetője Fotó: Zsedrovits Enikő

- Mivel érkeznek a magyar turisták?

- Döntő többségük, mintegy 90 százalékuk közúton személygépkocsival és autóbusszal, egy kisebb részük pedig vonattal jön.

- Milyen a kínálat, mivel csalogatják a vendégeket?

- A tengerparti részek a legkeresettebbek, ahogy már korábban említettem, hiszen ez mintegy ezer kilométeres szakaszt jelent. Ezek a vendégéjszakák a szállodai, a magánszállások és kemping szolgáltatások között oszlanak meg. A magyarok fele keresi a magánszállásokat és 25-25 százalékuk a kempinget illetve a szállodát.

- Mennyiben lehet a magyar turisták számára a Balaton és a horvát tengerpart egymás konkurenciája?

- Én máshogy közelíteném meg. Nem szabad egymáshoz hasonlítani ezeket, hiszen mindegyik más "termék". A Balaton édesvízi tó, amíg nálunk tengerpart van, sós tengeri levegővel. Nekünk a vetélytársunk nem a hazai (a magyar - a szerk.) turizmus.

- A Plitvicei tavak a világörökség részét képezik, mennyire ismert ez a terület?

- Ha azt mondjuk, hogy Horvátország, akkor képzettársítással az Adriára asszociálunk, de ebben a sorban a második az ön által említett Plitvicei tavak területe. Ez utóbbi mindössze 1-2 napos célpont, nem nagyon maradnak ott sokkal tovább a látogatók. A Horvátország 365 nevű programmal az ország több területét népszerűsítjük, de a magyarokat szinte csak a tengerpart érdekli.

- Az Európát terhelő migránsválság miatt a mindennapok része lett a biztonság kérdése. Mennyire befolyásolja ez az utazási hajlandóságot?

- Ebből a szempontból Horvátország az egyik legbiztonságosabb ország, ugyanúgy, mint Magyarország, ám nekünk a közel ezer kilométeres tengerpart és a hegyvidéki határszakasz nagy kockázatot jelent, amelyeket nehéz védeni, ellenőrizni. Mi sem vagyunk a migráció szempontjából célország, tőlünk is továbbmennek Európa nyugati része felé.

- Fordítsuk meg a kérdést! A horvátoknak mennyire turisztikai célpont Magyarország?

- Jóval kevesebben utaznak Magyarországra, mint fordítva. Döntően Budapestet és a gyógyturizmus wellnes központjait keresik, hiszen ez a magyar turizmus egyik legerősebb vonzereje.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!