Gazdaság

2013.01.29. 17:01

Vasmű: Tárgyalás lesz, de emelés...?

A napokban átadták idei bérmegállapodásról szóló, közös feltételeiket a cégvezetésnek a vasmű érdekképviseleti szervezetei, amelyek februárra várnak egyezséget. Választ péntekre ígértek nekik.

Pekarek János

Az ISD Dunaferr Zrt-ben működő két reprezentatív érdekvédelmi szervezet, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség, valamint a Dunaferr Ifjúsági Szövetség közös levélben nyújtotta be feltételeit a napokban a vasmű  cégvezetőjének, Evgeny Tankhilevich-nek.

Az érdekvédők a tavalyi, részben sikertelen béremelési tárgyalásokból okulva (amelyek során összesen 3,1 százalékos béremelést sikerült elérni, a kormány által elvárt 1 százalékot is beleszámítva) idén nem hajlandók semmiféle halogatásra.

- A szakszervezetek szerint szigorúan a vasmű kollektív szerződésének megfelelő határidőkig kell megállapodni a béremelésről -  mondta lapunknak Mucsi Zoltán, a Vasas elnöke. Azaz: a kollektív szerződés értelmében február 15-ig  kell(ene) megegyezni.

Az érdekvédőknek péntekre ígért választ a cégvezető  aki kedden egy rövid megbeszélésen is fogadta a szakszervezetek képviselőit. Ezen a vasmű helyzetéről esett szó. Mucsi szerint a megbeszélésen elhangzott, hogy komoly tárgyalások folynak a január 20-án leállított I. számú kohó (nagyolvasztó) felújításáról. E tárgyalások központi eleme a költségtakarékosság  s eddig nem kaptak megfelelő ajánlatot a munkára egyetlen fővállalkozótól sem. Azonban a cégvezetés szerint őszre készen lesz és újra termelni fog a tervek szerint nagyon alaposan felújított I. kohó.

Mint ismeretes, tavaly maratoni, gyakorlatilag az egész éven át tartó, hosszú szünetekkel és munkabeszüntetéssel is tarkított tárgyalássorozaton sem sikerült bérmegállapodást kötni. Egy decemberi munkásgyűlésen Tankhilevich azt kérte a dolgozóktól: mondjanak le az idei béremelésről a veszteségek miatt.

 

Két kohót most újraindítottak Nyugaton

A januári dunaújvárosi kohóleállítás fényében különösen érdekes az a hír, amelyet éppen a (fejlécéből kikövetkeztethetően) havilappá alakult Dunaferr magazin, a cég lapja közöl januári számának 2. oldalán. Eszerint az indiai érdekeltségű Arcelor Mittal január közepén újraindította korábban nem üzemelő dunkerque-i nagyolvasztóművét. Addigra már a gijoni kohóját is működésbe hozta. A francia és  spanyol nagyolvasztók újraindítását az év eleji, kisebb arányú, úgynevezett előkészletező aktivitás reményével magyarázta a Mittal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!