Gazdaság

2014.01.09. 15:05

Kötelező képzés és számonkérés személy- és vagyonőröknek

Dunaújváros - Június 1-től, csak azok a személy- és vagyonőrök dolgozhatnak, akik rendelkeznek az előírt vizsgatanúsítvánnyal.

Szabó Szabolcs

Egy 2012 decemberében született törvény és a hozzá kapcsolódó belügyminisztériumi rendelet alapján egy 16 órás képzést és a hozzá kapcsolódó vizsgát kell teljesíteni minden munkavállalónak, aki személy- és vagyonőr igazolvánnyal rendelkezik. Az eredetileg 2013 december 31-én lejáró határidőt a jogalkotó idén május 31-ig meghosszabbította. Minderre szükség is volt, hiszen a Személy-, és Vagyonvédelmi, Magánnyomozói Szakmai Kamara megyei illetékesei szerint a Fejérben dolgozó személy-, és vagyonőrök mindössze 28 százaléka teljesítette eddig az a követelményeket. Csütörtökön a Rudas iskolában 38-an vizsgáztak, sikerrel.

- Fejér Megyében eddig 1400 munkavállaló vizsgázott. Dunaújvárosban a csütörtöki volt a nyolcadik vizsgalehetőség. Összességében elmondható, hogy a képzésen résztvevő és vizsgát teljesítő munkavállalók számára hasznos volt ez a tudásfrissítés, hiszen az utóbbi években jelentősen változott a munkájukhoz kapcsolódó jogszabályi környezet is. A dunaújvárosi regisztrációt és képzést Szőkes István és Orgovány Zoltán végzi, a www.szvmszk.hu oldalon pedig minden fontos információ elérhető a képzési és vizsgakövetelményt nem teljesítő munkavállalók számára - mondta el lapunknak Kárpáti Zoltán a megyei kamarai elnök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!