kulinára

2018.08.24. 09:00

A kőkemény zsűri is elégedetten falatozott Kisapostagon

Kisapostagi halászléfőző verseny zsűrijének két vezéralakját elismert szakemberként és médiasztárként is befogadta a népes mezőny.

Balogh Tamás

Hallgattak a szavukra, és nem vonták kétségbe a köntörfalazás nélkül meghozott döntéseiket.

Sági Szilárd a zsűri elnöke, alapos komolysága mellett, sziporkázó stand up stílusban kommunikált a népes főzőtársasággal:

– Magyarországon a halfogyasztás mennyisége és gyakorisága sajnos a béka feneke alatt van. Ezért örülök a halas eseményeknek. Mindig örülök, hogy ha lehetőségünk van arra, ha jó halászleveket zsűrizhessünk. Most is ez történt. Nem mondom, egy kicsit kettészakadt a mezőny, az erős mag egy hat-hétfős csoportot alkotott. Ezért „szétlövéssel” kellett dönteni. Nekem például két első helyezettem volt, ami ugye nem lehet, de két második is összejött. ennek ellenére ebből azért sikerült kihámozni az első hármat.

Sági Szilárd és Meggyes Gábor kóstolta a halászleveket Fotó: BAT

- Hozzáteszem – folytatta Sági Szilárd –, hogy az első és a második helyezett étel, a jellegénél fogva két teljesen más iskola szerint készült (egy bajai és egy másik). Ma megtanultam, hogy létezik a közép-dunai halászlé is. Az egész verseny lényege a jó hangulat, másrészt a halfogyasztás, amit nem árt, ha erősítünk. Az itt készült ételek közül az első három helyezett bármelyik étteremben megállná a helyét, sőt ettem én már olyan helyen ennél gyengébbeket is, és akkor még nagyon is diplomatikusan fogalmaztam. Az indulók között profik is voltak. Szerintem szelíd volt az ítélkezésünk, ráadásul minden résztvevő kapott legalább egy oklevelet. Szeretem azokat a szervezőket, akik ezekre a barátságos gesztusokra is figyelnek. Volt egy olyan hölgy résztvevő is, aki külön idejött tanácsot kérni, hogy jövőre mit csináljon másként, a még finomabb halászléért. Ilyenkor előre megmondom, hogy a fölmerült problémákról segítőkészen, de kíméletlen őszinteséggel fogok beszélni. Egy ilyen versenyen még szemléltetni is tudjuk az észrevételeinket, hiszen egyegy tányérban előttünk vannak a minták. Csak a ránézésnél is sok minden kiderül. Arról, hogy egy jó színű és állagú halászlevet látunk, vagy egy olyat, ami nagyjából áttetsző. Ez jelentős különbség tud lenni. Azt azért el kell mondjam, hogy ízben azért néha vannak csodák, de kilencvenöt százalékban bejön az első ránézés.

A megkörnyékezhetetlen zsűri másik oszlopa, Megygyes Gábor, aki egy közismert vendéglátós szakember, mosolyogva jelezte: egy ilyen bíráskodás „hatalmas” kihívást jelent a számára.

– Túl sűrűn nem szoktam ilyen rendezvényeken részt venni. Az éttermi vendéglátás a szakterületem. Nagyon felkészült és kellemes társaságból állt a mezőny, minden tökéletes volt, és jól éreztük magunkat. Amit rend és tisztaság szempontjából egy efféle alkalmi, szabadtéri helyszínen el lehet várni, azt mindenki megvalósította. Volt, aki a nyersanyagot előkészítve, vagy az alaplevet konyhakészen hozta. Mindenki hűtőtáskákban és jégen tárolta azokat. Ennél többet itt nem lehetett elvárni. Ez is jól volt megcsinálva.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában