A fellépők vastapsot kaptak

2018.09.09. 11:30

A nyárbúcsúztató gyereknapra Magyar János szakáccsá változott

A nyárbúcsúztató kapcsán beszélgettünk étkekről és a műsorban fellépőkről is.

Balogh Tamás

A hasonló összejövetelek legfontosabb fegyverzetét a jelentős méretű bográcsok adják, amelyekkel itt is jól álltak a főzőemberek. A különlegességeket készítők közül Magyar Jánost választottuk ki. Gasztrotúrájával Itáliába vezette irigylésre méltó vendégeit.

– Nem mondanám, hogy pályát változtattam és séf lett belőlem, hiszen ez csak a hobbim. Szeretem elfogyasztani, de elkészíteni is a különleges és fi ünom ételeket. Tavaly mi is egy kicsit az ilyen helyeken meglévő hagyományokat követtük, igaz, akkor is tettünk bele egy kis csavart. Burgundi marhalábszárt készítettünk, persze vörösborosan és gyöngyhagymával. Most egy olasz paradicsomos tésztát választottam, amit egy Róma mellett élő, de Dunaföldvárhoz kötődő, igazi Mammától tanultam. Ennek az egyszerűségében van a nagyszerűsége, és most ezzel próbálunk a pörköltek közé betörni. Az érdeklődés nagyon nagy rá, és már az ebéd előtt elkezdtem aggódni, hogy a végén kevés lesz, pedig negyven főre főztem. A mellettem lévő bográcsban azonban a biztonság kedvéért egy nagyon finom vaddisznópörkölt is készült.

Magyar János különleges étkeket készített

A dunaföldvári jeles eseményeknek, a rendre kiváló produkciójuk miatt, szerencsére elmaradhatatlan szereplői a helyi Ördögszekér Táncegyesület táncosai. Művészeti vezetőjükkel, Appelshoffer Jánossal beszélgettünk. – Erre az alkalomra egy „kamaracsoporttal” érkeztünk. A három korosztályból egy-egy pár mutatott be táncokat. Gyerek-, ifjúsági, valamint felnőttprodukciót adtunk elő. Ez egy gyereknap, és el kellett gondolkodnom, hogy milyen is volt az enyém akkoriban!

A három generáció ezúttal három párt jelentett. Jobbról a második Appelshoffer János Fotó: Balogh Tamás

Mai fejjel úgy érzem, hogy mivel ez az esemény egyúttal nyárbúcsúztató is, a legjobb, ha mindenki jó kis lazulásként éli meg. Ez egyébként gond nélkül szokott eltelni. Egy kis kézműveskedés, ugrálóvárazás, a lovas és a színpadi program elég is a mai napra. Nem kell ezt túlzsúfolni, hogy úgy agyonnyomjuk vele a gyerekeket, hogy már nem is tudnak választani. Szeretem az ilyen időtöltéseket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában