A Rába egész évben kalandos

2018.09.08. 11:00

A vízitúrázás életforma és extrém kikapcsolódás: így vagy úgy, de nem ereszt

A vízitúrázás egyesek számára életforma, mások számára extrém szabadidős kikapcsolódás.

TÓTH JUDIT

A Rába kitűnő terep a vízitúrázóknak, hiszen igazi vadvíz, amely sokszor kiszámíthatatlan, és sokszor meg is tréfálja a vízre szállókat.

A Rába kalandossága vitathatatlan, ezt jól tudják az ide járó túrázók, akik egyre többen vannak az utóbbi esztendőkben. Igazi reneszánszát éli a vízitúrázás, a minap a körmendi Bárkaháznál egy osztrák és cseh csoport is partra szállt, magyarok pedig szinte egész éven át járják a folyót.

Varga Gábor István: Azok térnek vissza, akik azonnal megérzik a túrázás szépségét Fotó: Szendi Péter

– Az 1990-es évek elején csöppentem bele a vízitúrázásba, először Somogyi László, vagy ahogyan többen ismerik, Somó kapitány vitt vízre. Emlékszem, hogy időben igen nagy csúszásban voltunk, és szinte már sötét volt, amikor kenuba szálltunk Molnaszecsődön, onnan Rábahídvégre tartottunk. Holdvilágos éjszaka volt, ez jól meg is tréfált bennünket, mert olyan tükröződések voltak a folyón, hogy többször azt hittük, jön velünk szembe valaki. Egyszer megbillent a hajónk és félig megtelt vízzel. Ez nekem nem volt kellemes, hiszen újoncként a kenu aljában üldögéltem, innentől jó ideig hideg vízben – mesél a kezdetekről Varga Gábor István, aki a vízitúrázás mellett most már kajak-kenu szakosztályt is alapított Körmenden.

Gábor azt mondja, hogy jó pár évvel ezelőtt más volt a folyó, főként a felső szakaszon, Szentgotthárd és Csákánydoroszló között. Volt úgy, hogy egyik barátjával a 70 kilométeres Rába-maratonra edzettek, és mire eljött a verseny napja, teljesen megváltozott a folyó Magyarlak térségében. Egy kis szakaszt lefűzött a Rába, így meglepődve tapasztalták az új vízi viszonyokat.

Itt a borulás mindennapos, úgyhogy az értékekre vigyázni kell

– Szerintem kétféle vízitúrázó létezik. Vannak, akik azonnal megérzik a túrázás különlegességét, nem kell ezt külön magyarázni. Mások kevésbé fogékonyak erre, nem látják meg a csodát, ők rendszerint nem is térnek vissza. Örömmel tapasztalom, hogy utóbbiak vannak kevesebben. A Rába igazi vízi paradicsom, ami sokaknak tartogat meglepetést, nekem is rengeteg kalandom fűződik hozzá. Egyszer Funtig Szilveszter barátommal találtunk egy vasladikot Magyarszecsődnél; valószínűleg az 1996-os áradással kerülhetett oda. Nagy erőket mozgósítottunk, hogy kiszedjük a vízből, végül sikerült, ennek örömére egészen Leányfaluig eveztünk a vasladikban.

Gábor számára igen emlékezetes még a tíz évvel ezelőtti mohácsi túrája. Induláskor óriási vihar kerekedett, de a legnagyobb kaland a fővárosban érte őket, ahol éppen csúcsforgalomban keltek át.

– Azt hittük, hogy sétahajókázunk egyet, megnézzük Budapest szépségeit a vízről, ezzel szemben fel sem tudtunk pillantani, akkora volt a vízi forgalom.

A túrázás bakikkal is jár:

– Néhány éve egy férfi állt meg a körmendi Bárkaház kapujában azzal, hogy mindene elúszott. Nem sikerült szakszerűen kikötnie a hajót, és amíg kiszállt, odalett a hajó és a csomagok is. A Rábán a borulás mindennapos. Az idén is volt olyan munkahelyi kollektíva, amelynek tagjai drága mobiltelefonokkal szálltak vízre. A vízhatlan hordóba betették ugyan a készülékeket, csak a tetejét nem csavarták rá. Így borulásnál öt nagy értékű telefon veszett oda. Előfordult az is, hogy a túrázók szép kényelmesen felállították sátraikat Rábagyarmatnál az ártérben, de reggelre úgy megáradt a folyó, hogy ki kellett menekíteni őket.

– Talán két éve, hogy egy túrát vittünk a Körmend–Molnaszecsőd- szakaszon, volt egy borulás, hamar megtelt vízzel és hordalékkal a hajó: azonnal elsüllyedt. Többször próbáltuk kivenni csörlőkkel, de az már örökre a Rába foglya marad.

Ezernyi kaland és emlék van Gábor és csapata, a Bereki Bárkás Egylet mögött. Tavasszal és nyáron túrákat visznek, késő ősszel és télen pedig maguk szállnak vízre. A téli túra mindig különösen izgalmas, előtte fokhagymás kalamárit sütnek olívaolajon, ez már szertartás.

– Ha hó van, az nagyon szép, ha ködös a vidék, előmerészkednek az állatok, ha enyhe az idő, akkor meg annak örülünk. A téli vízbe esést is túl lehet élni, mi már ezt is megtapasztaltuk szeretett folyónkon, a Rábán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában