Tudomány vagy divat a pszichológia?

A válasz rendkívül egyszerű, pszichológus vagyok. Eredetileg orvosi pályára készültem, de mivel az egyetem nem egy alkalmazás, amelyet letöltök, és ott van. Történt, hogy a felvételin egyetlen ponton múlott, hogy a pszichológiát választottam. Az nem volt kérdés számomra, hogy a pálya, melyet választok, a segítségnyújtásról kellett, hogy szóljon. Ez egy belső késztetés, és azt gondolom, nem is kell külön magyarázni.

A pszichológia átszövi minden ember életét a hétköznapokban, és alkalmazza azt mindenki, külön előképzettség nélkül is több-kevesebb sikerrel. Engem nem az emberi alkalmazkodás megfelelő formája érdekelt, hanem az a tudomány, mellyel az embereken segíteni lehet.

A párkapcsolati vagy munkahelyi pszichológia rendkívül népszerű manapság, és érdekes, de minél fejlettebb egy társadalom, annál inkább előtérbe kerülnek ezek a szegmensek mint megoldandó problémák. Mégis úgy gondoltam, hogy van olyan terület, ahol nagyobb szükségük van az embereknek az általam nyújtott segítségre.

Kifejezetten érdekelt a csoportdinamika, így kerültem a drogambulanciára pszichológusként. Ez speciálisan az a terület, ahol az ember igazán segítséget tud nyújtani a függőségben szenvedőknek.

A dolog lényege, hogy akkor nyúlnak az emberek valamilyen szerhez, ha az életben jelentkező problémáikra nem tudnak racionális választ adni, mellyel kezelni, feldolgozni tudnák a kialakult helyzetet. Ekkor kell valami külső, valami emberfeletti szer vagy „hatalom”, amely megoldja a számára megoldhatatlant. A börtönökben hasonló a helyzet. Az ott lévők sokszor azért lépnek a bűn útjára, mert úgy érzik, a társadalom nem ad megfelelő választ a gondjaikra, és a bűnelkövetői körökben találják meg azt a közeget, ahol megértik. Sokszor nem is a bűn elkövetéssel kezdődik a dolog, csupán egy valahova meneküléssel, és csak később viszik bele a mentálisan meggyengült embert a rosszba. A fegyveres testületeknél pedig az előbb említetteknek épp a másik oldalát látjuk. Az itt dolgozók éppúgy a rossz közelében vannak, csak pont a másik oldalon. Ezt sem könnyebb feldolgozni.

Az eddigiek a munkámról szólnak, de amikor ennek vége, azért én ember vagyok önálló személyiséggel. Szeretem a divatot, de nem feltétlenül ragaszkodom a világmárkákhoz. Pontosabban csak akkor, ha annak olyan a stílusa, hogy passzol az egyéniségemhez, és nem csupán két hónapra szól. Sokszor azért viselnek jól láthatóan márkás darabokat az emberek, mert ezzel szeretnének kitűnni a tömegből. Azt nem veszik észre, hogy gyakran egy sztenderd márka vagy ruha viselésével épp az ellenkezőjét érik el. Pont ettől lesznek hétköznapiak, hisz mindenki ezt viseli, így nemhogy kitűnnének, de épp beleolvadnak a tömegbe. Nincs rajtam tetoválás sem, pedig ma ez nagy divat. Sokszor művészi alkotások, de nekem mégis idegen. A céltalanságától lesz idegen, attól, hogy csupán egy dekoráció, egy divathóbort. Más a helyzet, ha valaki valamilyen különleges csapathoz tartozik, melynek védjegye az adott motívum. De lehetőleg ez pozitív értelmű legyen. Érdekes ellentmondás az életemben, hogy míg a környezet, ahol mozgok, a külsőmmel foglalkozik általában, addig én a belső értékeket keresem. A pszichológia is épp erről szól, az emberekben megbúvó belső értékekről, illetve a hibák kijavításáról. Ezért aztán úgy gondolom, hogy kívülről is csak az lehet szép, aki belülről is az.