Kis kemence, nagy büszkeség – Madár Gábor építette meg

A vírusjárvány a sok baj mellett néhány jó dolgot is kihozott belőlünk, például a kreativitást. Kivált a gasztronómiában. Például egyre másra jelentek meg a jól illusztrált beszámolók a karantén teremtette, a családjukat kényeztető pék generációtól. Bár a bajból lassan ugyan, de látható módon a legtöbben szerencsésen kilábalunk, a sütés-főzés új divatja úgy tűnik, velünk maradt.

Egy különleges építmény születéséről kaptam fotókat. Gondolom kedvcsinálónak, rögtön hármat is. Nocsak, de hiszen ott egy kemence születik! Nem valami boszorkányperzselő méretű, de mutatós. Ez a bejelentkezés, pláne az azt követő csetelés, formabontó és izgalmasnak kísérletet ígért:

– Kikészíti és hol?

– Én rakom, nálam az udvaron.

– Mikor gyújtod be?

– Majd, ha elkészül. Gyere és nézd meg!

– Mikor mehetek?

– Vasárnap délelőtt.

Nekem az ilyeneket (is) föltétlenül látnom kell! Dacára az akkor szemetelő esőnek, hibátlan tanfolyamot tartott nekem a kemenceépítésről a szabad ég alatt, az eddig lovashajtó bravúrokkal jeleskedő Madár Gábor Előszálláson.

– Sikeres vagy a munkádban, mégis pályát változtatsz?

– Lehet, most egy kemenceépítés-sorozatba kezdek! – kezdte nagy mosolygással a beszélgetést. – Elég sok hasonló dolgot láttam az interneten, ami alaposan elgondolkodtatott. Az öreg pince tetejét átépítettem, amiből majd egy kis fedett terasz születik. Ahogy elnézegettem, az jutott az eszembe, hogy milyen jót mutatna itt a sípján egy jó kis kemence is. Aztán abba is belevágtam. Ahogy folyt a munka, egyre nagyobb kedvem lett hozzá.

– Nagyon titkos az eljárás?

– Egy ötcentis beton alapon nyugszik, amire egy kicsit vastagabb tört üveg réteg került, (magam zúztam össze a különböző hulladékokból) erre egy hasonló méretű samott réteg került.

A kemence ívét téglából raktam ki. A kötő- és a kívül-belül használt nem vakoló, hanem „sározó anyag” nagyon speciális (talán lesz aki fújolni fog, mások hitetlenkednek miatta) agyag és az istállóból származó lócitrom keveréke! Ez komoly dolog, nagyon régen is így csinálták: nehezebben fog kirepedni. Az agyagra kint a határban akadtam rá, néhány nagy vödörnyire volt hozzá szükségem.

Emlékszem, hogy gyerekkoromban a szomszédban lakó idős néni át szokott hozzánk jönni, hogy ilyen kötőanyagot kérjen a háza javításához. Generációkon keresztül eredményesen használták.

– Hosszadalmas dolog megépíteni egy kemencét?

– Nem túl nagy a kemence mérete, de az építése mégis időigényes volt. Majdnem, mint a Luca széke! Mivel egy gömbfelülethez hasonló ívet kell kirakni belőle, nem rakhattuk egyszerre az egészet, nehogy leomoljon. Amikor rétegenként megkötött, akkor folytathattuk tovább. Közel egy hétig tartott a falazás, utána kis lánggal „kitüzeltem”, attól vált stabillá az építmény. Kéményt is építettem hozzá, ami a végleges állapotában a tető fölé fog kinyúlni. A kemence „szájához” terveztem, hogy a keletkező hő, a becsukott ajtónál, minél jobban érvényesüljön. Hogy mi lesz, ha nem jól működik? Sóhajtunk egyet, és egy szép dísz lesz belőle.

– Úgy tudom, volt segítséged is...

– A munkában sokat segített Hajni, a barátnőm, de a család is beszállt a fémből készült ajtócskák, a sütőlapát és a parázs mozgatására szolgáló szerszám, a tévő elkészítésével. Amikor belekezdtünk a munkába, nem gondoltam, hogy ekkora feladatra vállalkoztam. Ahogy a picefedés rekonstrukciója fölszippantotta a tíz tonna sódert és a vasalást, egy kicsit meglepődtem, de akkor már nem volt mese, tudtam, hogy végigcsinálom! És, ha már így benne voltam, egyúttal elkészült a borhűtőnk is, amivel a pince hidegét használjuk föl.

– Miféle fogások készülnek benne?

– Először is meg kell találnunk az igazi kenyérreceptet. Mellette biztosan fogunk parasztlángost is készíteni, aztán kipróbáljuk az egyéb süteményeket és a különböző hús­ételeket is. Akár egy egész malacot is megsüthetünk benne. A próbaüzemet a barátainkkal egy sátor alatt tartottuk, ami nagyon sikeres volt. A folytatásban megvesszük a faanyagot és egy szép kis cserepes tetőt építünk az egész fölé.

Kanderka Hajnalka nagyon elégedetten értékelte az elmúlt hetük sikertörténetét:

– A kemenceépítésünk egy jókedvű, közös munka volt. Persze a Gábor volt a főnök, én pedig szívesen segítettem neki, amiben csak tudtam. Nagyon örültünk neki, ahogy szépen haladtunk előre. Volt úgy, hogy nyakig kisároztam magamat, de azért a kemencére is maradt elég belőle. A próbaüzem napján már reggeltől tüzeltem benne, hogy minden jól alakuljon az építményben. Este már nagyon izgultam, mert vendégeket vártunk, és szerettem volna, hogyha minden jól sikerül! Először a lángos készült el, aztán következett az első kenyér! Nagyon izgalmas volt, de minden percre úgy működött, ahogy olvastunk róla. A kenyér elsőre különös látványt nyújtott, de amikor levettük a kérgét, nagyon szép lett, és ami ettől is fontosabb: finom! Másnap megvizsgáltuk a kemencét, és a várakozásunknak megfelelően apró, de nem számottevő repedések keletkeztek rajta. Semmi baj, még egyszer áthúzzuk kívül-belül a sározó anyaggal, aztán amikor kedvünk lesz hozzá, ismét begyújtunk. Boldog vagyok, mert olyan lett, amilyet megálmodtunk!