Sokaknak jelentett meghitt társasági ünnepet ez a búcsú

A helyszínt biztosító Szabó Oszkár atya, Dunaföldvár plébánosa a résztvevőket, akár a kedves barátokat szólította meg, amit ők szemmel láthatóan szívesen vettek:

– Ez volt a szándékom, hiszen annak is érzem őket. Azt akarom sugározni, hogy szeretem őket, és nyitok feléjük, de nem akarok a középpontba kerülni, csak része lenni a csapatnak. Nem látok a szívekbe, de azt érzem, hogy sokféle szándékkal érkeztek. Van, akit a kíváncsiság, más a Covid után a társak újbóli meglelése miatt érkezett. Külön tartjuk Szt. Anna és Szt. Ilona ünnepét, és majd egy hasonlóval készülünk Szt. Rókuséra is. Most azonban együtt gondolunk rájuk. Bízunk az ő égi segítségükben.

A máltások vezetőit a bográcsok mellett találtuk meg. Jákli Viktor, az önkéntesek vezetője ismét elemében volt. Az egyik kedves programja zajlott, és bográcsolhatott a kedvére:

– Mi már fél hatkor munkába álltunk Mohácsi Laci barátommal. Az első a helyszín berendezése volt, amit az ételek előkészítésével folytattunk. Ahogy telt az idő, egyre többen lettünk, végül vagy harmincan szorgoskodtunk. Ez egy jókedvű csapatmunka volt. Hogy Lipták Tamással miért álltunk az elsők közé? Hiszünk a példamutatás erejében. A bográcshoz pedig azért, mert így hozta a szerencsénk. És, ha ízlett a vendégeknek, az egy nagy öröm a számunkra. Köszönjük az elismerést, de azért nem kezdünk egy olyan mesének, hogy ezeknek a jószágoknak sörrel mosogattuk a hátát, hogy minél finomabb étel készüljön belőle – tette hozzá nevetve. – Szeretem ezt az eseményt. Először is, mert egy régi hagyományt éltetünk vele tovább. Másodszor pedig azért is, mert velünk tartott Petkó Tamás plébános úr is, aki az ünnepi misét celebrálta, és ő az, akivel több mint tíz éve újra életre keltettük a földvári búcsút.

Lipták Tamást komoly megbízatások kötik a Magyar Máltai Szeretetszolgálathoz és a Dunaföldvári Kertbarátok Városvédő Egyesületéhez is, de ezúttal, a saját hagyományait is őrizve, szakácsnak állt:

– A máltai intézmények vezetőjeként érkeztem, de szakácsfeladatot vállaltam magamra a mai napon. A zsűri tagjai elismerően nyilatkoztak, de nem kellett nekik önfeledten tapsolniuk. Helyette megnyalták mind a tíz ujjukat, tehát ízlett neki ez a marhapörkölt. Nagy örömöt adott nekem ez a munka. Most már több mint tíz éve állok a bogrács mellé ezen a napon, és ha nem így lenne, nem is vállalnám el ezt a feladatot. Első alkalommal inkább bátorság kellett hozzá, mára már az önbizalmam is megvan ehhez a munkához. Nagy példaképektől lehetett itt tanulni: a Bugyi Bandi bácsitól, a Nagy Gábortól vagy éppen a Jákli Viktor barátomtól.

– Az ünnepi mise után az Ördögszekér táncegyüttes kedves műsorát láthattuk, aztán asztalhoz ültek az egybegyűltek. Gondoltunk a gyerekekre is. Elhoztuk nekik az ugrálóvárunkat, a helyi önkéntes tűzoltók pedig habpartival lepték meg őket. Úgy láttam, hogy minden korosztály jól érezte magát.

Dukai István, a Szent Rókus Borlovagrend nagymestere:

– Az előző esztendőkben egy kicsit korábban került sor a búcsúra, de mivel ez egy egyházi ünnep, mi alkalmazkodunk hozzá. Az asztaloknál csupa ismerőssel találkozunk, hiszen évek óta velük tartunk erre a nagyon jó hangulatú rendezvényre.

– Mire készülnek a folytatásban?

– A következő összejövetelünk egy saját borrendi esemény lesz, amikor az egyik, nem régen felavatott lovagtársunk lesz a házigazdánk. Utána pedig már készülünk a dunaföldvári szüreti fesztiválra. Ennek az egyik érdekessége a kertbarátok és a mi borversenyünk pótlása lesz.

– Miért fontos a borverseny?

– Mi már az elmúlt évben, az idén pedig egyikőnk sem tudta megrendezni a sajátját a járvány miatt. Ezért egyik testületnek, illetve a városnak sincs zászlósbora, amit most szeretnénk kiválasztani. A gazdák számára fontosak ezek az összevetések, hogy független külső szakértők, a borbírálók is megkóstolják a boraikat, és utána minősítsék azokat. Ezekből sokat lehet tanulni, amit akár már az idei szüret után is lehet kamatoztatni.

– Milyen szüretben bíznak?

– A mi szőlőterületeink egy kicsit megosztottak az idei sikert illetően. A földvári hídtól délre lévő területeken nagy károkat okozott a június 25-ei vihar, az attól északabbra fekvő területeket viszont megkímélte, és ott elég jó szüretnek néznek elébe.