Farkas Erik színművész nem hagyja elhalni ezt az egykoron közkedvelt, érzelmes műfajt

Nagyvenyim Sokan már temetik a műfajt, de időről időre újra és újra kiderül, igenis van létjogosultsága a sanzon, a kuplé hangulatvilágának. Jól bizonyítja ezt a nagyvenyimi Palágyi József Művelődési Ház és Könyvtár szombat esti nézőtere, amelyről azt biztosan nem mondhatjuk, hogy kongott volna. Aki ezt a lassan feledésbe merülő műfajt időről időre újra elénk tárja, és ezzel egyben a felszínen is tartja, az Farkas Erik, a Bartók egykori színművésze, aki még a Shakespeare Színművészeti Akadémián zárta a szívébe. 

De ne egy szokásos „hakni”-műsorra tessenek gondolni, a Záróráig mindig van remény címet viselő összeállítás igazi élő produkció, hús-vér – ráadásul kiváló – muzsikusokkal és Farkas Erik bársonyosan kellemes orgánumával. A zongoraalapot az a Kóródi Péter szolgáltatta, aki a zenei tehetségkutatón nevet szerzett Krasznai Tünde műsoraiban is közreműködött, a fantasztikusan finom, érzelemmel teli szaxofon- és hegedűfutamok pedig a Pro Cultura Intercisae díjas Mukli István tehetségét és elhivatottságát dicsérik. 

A francia és magyar sanzonokból, filmes betétdalokból, musicalekből és táncdalokból gondosan válogatott bő egyórás műsorban a dalok önmagukban és együtt is egy nagy történetté állnak össze a szórólap szerint. Bizonyos, hogy a műfaj szándéka szerint is a hallgatóság érzelmeire hatnak, és az óvodástól a nyugdíjas korosztályig terjedő spektrumú közönség soraiban a könnyed szórakozás és a halk kacajok mellett könnycseppeket is csalt a szemekbe, amellett, hogy tartalmával el is gondolkodtatott. Kell néha a rideg világba ez a kis érzelem.
Fotó: I