Vastaps

2023.04.15. 19:11

Itt az újabb DKKA csodasiker, legyőzték a Vácot is - képgalériával

Két hét szünet után szombaton hazai pályán folytatta a női kézilabda bajnokságot a DKKA, és az ötödik helyezett Vác ellen ott folytatta, ahol a szünet előtt Siófokon abbahagyta – ismét bravúros győzelmet arattak a lányok egy nagyon fordulatos és izgalmas meccsen.

Gallai Péter

A találkozót ünnepi pillanatok vezették fel, amikor 75. születésnapja alkalmából köszöntötték Pergel Istvánt, aki pénteken a Magyar Kézilabda Szövetség tisztújító közgyűlésén a Magyar Kézilabdázásért Emlékérmet is átvehette. Pergel István hosszú évtizedekig dolgozott a D. Kohász, majd a Dunaferr női kézilabdázóinak sikereiért, kitűnő nevelőedző volt, elsősorban az utánpótlásban alkotott, de az ő nevéhez fűződik a csapatsportban elért első jelentős dunaújvárosi siker, amikor 1995-ben vezetőedzőként Laurencz Lászlóval KEK győzelemre vezette a Dunaferrt. Számos, később nagy karriert befutott játékos útját egyengette, többek között Ferling Bernadettét, vagy Bulath Anitáét, a DKKA szakmai igazgatójáét. Éppen e két korábbi kiválóság adta át neki az ajándékokat a közönség és a csapatok vastapsa mellett. Egyébként az ünnepelt köszöntése előtt a pálya szélén állva nagy derültséget kiváltva megjegyezte, amikor elkezdődik a találkozó, fel kell mennie a lelátóra, mert ha a itt marad, akkor szavai szerint tiszta „idegbaj lesz”, mert azt hiszi, ő a csapat edzője.

DKKA- Vác 34-31 (16-16)

DKKA: Bartulovic – Arany 3, Krupják-Molnár, Weisheitel 2, Nick 1, Poczetnyik 10, Szalai 4. Csere: Oguntoye (kapus), Kazai 2, Farkas J. 9 (5), Matucza, Horváth 3, Agócs, Farkas K., Lakatos, Fodor. Vezetőedző: Rapatyi Tamás.
Vác: Csizmadia – Diószegi 2, Ballai B. 4 (1), Helembai 7, Kuczora 11 (5), Marincsák 5, Schatzl. Csere: Pásztor. Bukovszky (kapusok), Ferenczy, Kovács, Bánfai, Ballai A. 1, Kurucz, Kovalcsik 1. Vezetőedző: Herbert Gábor. 
Hétméteresek: 5/5, illetve 8/5.
Kiállítások: 12 perc, illetve 12 perc.

Remekül kezdte a találkozót a Kohász, ugyan a vendégek szerezték az első gólt, de aztán több hibára késztetve ellenfelét gyorsan fordított az újvárosi együttes, sőt, fokozatosan növelte előnyét, Poczetnyik Luca megállíthatatlan volt, 5-2-nél a hazai találatokból már négyet vállalt magára, azaz ott folytatta, ahol a Siófok elleni meccsen, amikor a bravúros sikerből kilenccel vette ki a részét. Egyébként Herbert Gábor eddig bírta nézni csapata játékát és már a 7. percben időt kért, hogy rendezze a sorokat. Ez úgy nézett ki, hatásos volt, mert a tizedikben már egyenlített a Vác, 6-6, igaz ehhez hazai kapufa, kihagyott ziccer és támadóhiba miatt elvett labda is kellett.

A folytatásban felváltva potyogtak a gólok, aztán 10-11-nél Farkas J. hiába egyenlített, Nicknél szabálytalan zárást fújtak a bírók, így oda lett az egalizálás, a hazai stáb majd felrobbant mérgében, miután ez már a többedik ilyen eset volt, hogy elvették a labdát a csapattól. A túloldalon persze Ballai B. nem hibázott, ezzel először vezetett kettővel a Vác, hogy aztán előnyét megduplázza a 21. percre, köszönhetően annak is, hogy a csereként érkező Bukovszky kapus jól szállt be a meccsbe, így 11-14-nél Rapatyi Tamás kérte ki első idejét, ami jót tett a csapatnak. Ugyanis amellett, hogy a Vác hosszú percekre gólképtelen maradt, Kazai, Poczetnyik, majd Farkas J. tíz méterről, elhajlásból lőtt góljával egyenlített a DKKA a 27. percre. A hajrában aztán Marincsák fúj ébresztőt az ellenfélnél, így egállal maradt az állás a szünetre is.

A pihenő után egymás hibáiból próbáltak élni a csapatok, Bartulovic több helyzetet védett, majd egy hetest is, de a kipattanót Kuczora bevágta. Lüktetett a játék, a 39. percre kettővel vezetett a Vác, hogy aztán rá másfélre már újra egyenlő legyen, 21-21. A folytatásban is nagy csatára késztette ellenfelét a Kohász, elkezdtek potyogni a gólok, nem egyszer rendezetlen védelemre rohantak rá a csapatok. Az utolsó negyedóra is egygólos hátránnyal fordultak Szalaiék, 25-26, azaz izgalmas hajrára volt kilátás, s ugyan kettővel megint ellépett a Vác, de Farkas hetese, aztán Poczetnyik betörése után már újra egyenlő volt, közben az ellenfél hetest is rontott. Sőt egy labdaszerzéssel Nick került nagy ziccerbe, de a harmadik váci kapus, Pásztor védte a ziccert, így nem sikerült visszavenni az előnyt, bezzeg Helembai lövése bement a kapufáról, 27-28 az 50. percben. A hajrában aztán kellemetlen közjáték miatt állt meg a meccs, a csarnok plafonjáról elkezdett becsepegni az eső, emiatt kis kényszerszünet és törlés következett. Aztán folytatódhatott a meccs és nagy izgalmak, a Kohász óriásit küzdve nem hagyta előnyhöz jutni a Vácot, rendre egyenlítettek a lányok, hogy aztán az utolsó öt percre megint náluk legyen a vezetés, 31-30. Helembai még bevette Oguntoye kapuját, aki aztán lehúzta a rólót, ziccerből és hetesből sem tudtak neki betalálni, aztán a feszültség nem csak a nézőtéren nőtt, hanem a pályán is, egymást érték a kiállítások, de a végjátékból hatalmas csapategységgel és tűzzel a DKKA jött ki jobban és aratott teljesen megérdemelt, újabb nagy sikert.

A végén a közönség nem véletlenül köszöntötte álló vastapssal a lányokat, akik minden dicséretet megérdemelnek.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában