Deli Rita, a Bajnokok Ligája meccseinek szakkommentátora

Tatabányán született és kezdett kézilabdázni, tiniként már szóhoz jutott az élvonalban. A főiskola elvégzése után került Dunaújvárosba, három évet töltött Fejérben, 1995-ben KEK-et nyert a piros-fehérekkel, a német Lützellinden ellenében.

Horog László

Fotó: Horog László

Az acélvárost 1997 nyarán hagyta el a Vasas kedvéért, majd a Fradiban töltött két, sikeres esztendőt. Kétszeres gólkirály, az ezredfordulón olimpiai ezüstérmes és Európa-válogatott lett, pályafutását Fehérváron fejezte be. Edzősködni kezdett, három éve szakkomentátorként dolgozik, döntően a BL-ben és az EHF Kupában vívott meccseken foglalkoztatják a sporttelevízónál.

– Négy esztendeje mondtam le az Alba FKC vezetőedzői posztjáról, egyben a klubnál a szakmai igazgatói feladatokról, egy év a feltöltődés jegyében telt, ugyanis gyerekkorom óta a kézilabda körül forgott az életem. Krónikus saroksérülés miatt 31 évesen búcsúztam, aztán edző lettem az Alba Fehérvárnál, kicsikkel kezdtem, majd következtek a serdülők, az ifik, a juniorok, majd a felnőttek, utóbbiak négy éven át. Többször szerepeltünk a nemzetközi porondon is, feszített időszak volt. A lemondásomat követő egy évben jutott időm mindenre, amire korábban nem. Az első néhány hét furcsa volt, felkeltem és egyből arra gondoltam, indulok edzésre, ahova már nem kellett mennem. A nagyobbik lányom, Lily akkor már Metzben szerepelt az utánpótlásban, a kicsi, Szofi pedig Fehérváron, ahol most is játszik. Jutott időm mindenre, a kisebbik meccseire jártam, de sok időt töltöttem Franciaországban is, Lilynél. A kézilabdát természetesen végig követtem, három esztendeje talált meg a munka, a Sport TV-nél. Szerencsés vagyok, hogy ezt csinálhatom, gyakorlatilag új családra leltem. Nagyon jó a munkakapcsolatom a kommentátor kollégákkal, a műsorvezetőkkel.

Tulajdonképpen a szakmámat művelem, csak másként. Eddig játékosként, majd edzőként foglalkoztam a kézivel, most is ugyanúgy készülök, csak nem csapatot irányítok a kispadról.

A Bajnokok Ligája, illetve a többi, nemzetközi kupában vívott meccseket közvetítjük, nívós összecsapásokat, amelyekre ugyanúgy kell készülnöm, mint anno a csapatom aktuális ellenfeleire. Nagyon sok mérkőzést látok a helyszínen, illetve a stúdióban, ami változatos, ugyanis férfi és női mérkőzéseken is alkalmaznak. Fontos, hogy felkészülten érkezzek egy-egy összecsapásra.

Amikor közbevetem, hogy ezúttal lényegesen könnyebb a dolga, mert nincs kiszolgáltatva a balszélsője teljesítményének, bedobja a ziccert, vagy sem. Azt mondja, ez igaz, de ez a feladat sem annyira egyszerű.

– Miután élőben megy az adás, figyelni kell minden megnyilvánulásra, nem lehet utólag kozmetikázni, minden mondatnak, szónak súlya van. Ahogy az edzőség során, itt is fontos a rutin, a tapasztalat, amit évek során szerez meg az ember. Miután a sportágból jövök, könnyebben jutok háttér információkhoz, igyekszem naprakész lenni, más kérdés, ezeket nem mindig használom fel, csak azt, ami publikus.

Nekem nem az a dolgom, hogy bulvárhíreket közöljek, hanem a játékosok teljesítményét és az edzők munkáját próbáljam elemezni, taktikai tekintetben. Anno edzőként sokat videóztam és a csapatom tagjai számára is kötelezővé tettem, hogy nézzék az ellenfelet, ezúttal erre nincs szükség.

Mivel a férfiaknál a BL-ben kedden, szerdán és csütörtökön rendezik a meccseket, a nőknél hétvégén, nem kell részletesen kibontani egy-egy játékos teljesítményét. Szinte naponta vannak mérkőzések, ezért az adott meccs jelenti a felkészülést a következőre, kicsit olyan, mint egy memóriajáték. A taktikai megoldások megmaradnak bennem, az újdonságokra, a váratlan húzásokra igyekszem figyelni. Persze, ha nem túl ismert – számomra legalább is – csapat játszik, akkor természetesen utánanézek a meccseiknek, de a nagycsapatok esetében ez nem szükséges. Szezon közben hetente 30-40 meccset közvetítünk, tehát pörögnek az események.

Bár csak nőkkel dolgozott, szívesen nézi a férfiak mérkőzéseit, ahogy annak idején is mindig figyelte az erősebb nem összecsapásait. Azt mondja, ezekből sokat lehetett tanulni.

– Négyen vagyunk állandó szakértők, Borsos Attila, Császár Gábor, Tóth Tímea és én. Borsos Attilával ketten közvetítjük mindkét szakág találkozóit, nagyon a jó csapatunk. Mindenkinek más a stílusa, ettől színesek az adások. A riporterek úgy érzem, gyorsan elfogadtak, ami a kézis múltamnak volt köszönhető. Nagyon élvezem a stúdióban a munkát, de szeretem a külföldi, helyszíni közvetítéseket is, ilyenkor visszaköszönnek a régi, játékosként szerzett emlékek. Ugyanúgy két órával előbb ott vagyunk, megkezdem a készülődést a csarnokban, mint tettem játékosként, vagy edzőként.

Ilyenkor nagyobb az adrenalin, mint amikor tévén keresztül figyeljük és értékeljük az adott meccset.

Nem izgulok, amikor kezdtem, kaptam jó tanácsolat műsorvezetőktől. Mondták, ugyanúgy nézzem a meccset, mintha otthon követném a fotelból.

Érdekes helyzetet jelentett, amikor két éve Metzben dolgozott a házigazdák BL-meccsén, a lánya, Lily négy éve erősíti a gallok utánpótlását, a juniorok között szerepel.

– A lányom nevét is leadták az adott szezon BL-listájára, pályára nem lépett az idényben a felnőtteknél, nem volt a csapat tagja a Ferencváros elleni összecsapáson is. Újszerű helyzet volt, a lányom ott állt mellettem a televíziós fülében, természetesen nem szólt bele az adásba, mégis különleges érzések kavarogtak bennem. Néztem a csapat nevezési listáját, ahol néha beleakadtam a névbe, Balássi Lily.

Közbevetem, elképzelhetőnek tartja, hogy csapatot irányít a folytatásban, tehát visszatér az edzősködéshez? Azt mondja, nem tartja kizártnak, a közelmúltban felmerült, szövetségi kapitányi posztra pályázott. Ott volt az esélyesek között, végül nem őt választották. Hozzáteszi, az idejébe belefért volna, kis szervezéssel helyt tudott volna állni mindenütt. Azonban nem bánja, hogy így alakult.

Aztán a távoli múltban kalandozunk, Deli Rita pályakezdése kerül szóba a bányászvárosban.

– Tatabányán sporttagozatos iskolába jártam, apukám futballozott, 4-5 évesen már a labda körül forgott minden. Mozgékony kislány voltam, az iskolai testnevelőm a kézisekhez irányított, ami jó döntés volt. Apukámat futballozni nem láttam, csak az öregfiúkban. A nővérem nem sportolt komolyan, viszont a fia igen, Kocsis Gergő sokszoros utánpótlás válogatott, évek óta NB I-es futballista, most az MTK-ban szerepel. A férjem, Balássi Imre kapus volt az élvonalban, elnökként hosszú ideje ő irányítja az Alba FKC női kézilabdázóit, valamint az Arconic-Alba Fehérvár férfi kosárlabdázóit. A két lányomat senki nem presszionálta, hogy kézilabdázzanak, számukra ez természetes volt, ott tébláboltak a pálya szélén, amikor edzéseket vezettem az utánpótlás csapataimnak. A kicsi az U14-ben szerepel, ő is nagyon szereti a kézilabdát, tehetségesnek számít. Tehát van kiért izgulnom a hétvégéken.

Játékosként 17 évesen került a korosztályos válogatottba, a főiskolát a fővárosban kezdte, ezért igazolt a Budapesti Spartacusba, valamint – kötelező jelleggel – négy éven át szerepelt a TF együttesében. Dunaújvárosba 1994 nyarán került, három évet töltött itt, profi pályafutása során a legtöbbet.

– Szép emlékeket őrzök, egy évvel később KEK-et nyertünk, én két évvel később a Vasasba, majd az FTC-be igazoltam.

Tehát az első nagy sikernek még részese voltam, de nem vártam meg, hogy a klub megszerzi a legrangosabb klubtrófeát, a Bajnokok Ligáját. Nem vagyok vándormadár, ám valahogy két év után mindig továbbálltam, vonzottak az új kihívások.

Egy évet játszottam a Vasasban, kettőt a Fradiban, kétszeres gólkirály lettem, majd az olimpiát követően, 2000-ben Bécsbe szerződtem. Volt még egy konkrét ajánlatom, a norvégiai Trondheimből, ahol szintén körülnéztem előzőleg, végül Bécset választottam. A Hypo Niederösterreich gárdájában két szezont töltöttem, nagyon tanulságos volt, nemzetközi együttes, amolyan – jó értelemben vett – bábeli zűrzavarral, nagyon sok náció találkozott. Külföldön voltam, mégis közel az otthonomhoz, ami biztonságot adott. Ha egyedül éreztem magam, 220 km-t megtétele után hazaértem. Imádtam az ottani életet, de elég volt, két év után szerződtem Fehérvárra. A második évben már nagyon fájt a sarkam, be kellett fejeznem a játékot. Ha nem jelez a testem, akkor is csak egy-két évvel hosszabbítom meg a karrierem.

A Sydneyben, 2000-ben szerzett olimpiai ezüstöt akkoriban csalódásként élte meg, ugyanúgy, ahogy mindenki az akkori csapatban. Ma már másként tekint az ötkarikás játékokra.

– Nem sok sportoló életében adatik meg, hogy olimpiai döntőben szerepelhet, nekem sikerült. Más kérdés, hogy nyertnek hitt meccset buktunk el pár perc alatt, a mérkőzés derekán hat góllal vezettünk, ám a dánok gyorsan fordítottak, a maguk javára döntötték el a találkozót. Kis ország vagyok, az ezüst is nagy siker.

Persze, ha bárkivel beszélgetek a karrieremről, az ausztráliai döntő mindig szóba kerül, ahogy múlnak az évek, úgy tudok egyre jobban örülni az ezüstnek. Ha gyerekfejjel valaki azt kérdezi, olimpiai döntőn léphetek pályára, de elveszítem, simán aláírtam volna.

A finálé után fél évvel a válogatott aranyérmes lett a Romániában rendezett Eb-n, az ukránokat verte a döntőben. Én annak a csapatnak már nem voltam a tagja, az olimpia után szerződtem a Hypohoz, megbeszéltem a szövetségi kapitánnyal, Mocsai Lajossal, hogy szükségem van szusszanásnyi időre a környezetváltozás miatt. Világbajnoki érmem nincs, Európa-bajnoki bronz van, 1998-ból, Hollandiából. Egy évvel később, Norvégiában játszottunk a világbajnokságon, az akkoriban is rendkívül erős házigazdák ellen kikaptunk, nem jutottunk messzire az eseményen. Nekem jól ment a játék, utána hívtak meg az Európa-válogatottba, ami nagyon komoly elismerés volt, lévén a csapatot a szakma állította össze. A tréner a franciák sikerkapitánya, a csapatával mindent megnyerő Olivier Krumbholz volt, akivel azóta is nagyszerű a viszonyom.

Azt mondja, főként a felnőttek tekintetében maga a játék nem sokat változott az utóbbi időszakban, azonban a financiális rész más.

– Elkényeztetett helyzetben van a sportág, nagyon sok pénz áramlott be, ami általános jólétet eredményezett. Ezt meg kell becsülni. Nagyon fontos, hogy a férfi és a női válogatott is ott lesz az olimpián, ami hatalmas siker, sokat lendít a kézilabdán.

A most, itthon megkereshető pénzek nem összehasonlíthatóak azokkal az összegekkel, amiket mi annak idején felvehettünk, pedig olimpiai döntőben szerepeltünk. Az infrastruktúra, a médiában való megjelenés is sokat változott, a sportág minden tekintetben előrelépett. A befektetett munka nem különbözik, ugyanannyit kell futni, küzdeni a stopperrel, a teljesítményt ugyanúgy kell hozni.

Ha jól megy, másnap meg kell ismételni, ha sikertelen vagy, fel kell állni, meg kell találni a kiutat. A sport ugyanarról szól most is, mint 25 éve, 1999-ben, amikor a pályafutásom legjobb időszaka zajlott. Nagyot változott a világ, úgy gondolom, a minket követő generációk küzdőszelleme kicsit más, a fájdalomküszöbük eltolódott, a kitartásuk is. Tisztelet a kivételnek, de szerintem a többség manapság hamarabb adja fel. Különösen az élsportban, ha valaki komoly sikereket akar elérni, nincs mese, dolgozni kell.