Kétszáznegyven látogatót fogadtak

2022.11.12. 15:00

Nagy volt az érdeklődés a Darusín Kft. központi telephelyének bemutatójára

Rendkívül nagy volt az érdeklődés a Darusín Kft. központi telephelyének bemutatójára, a részvételi adatok alapján mintegy kétszáznegyven látogatót fogadtak a Modern Gyárak Éjszakáján.

Molnár Emese

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

A rendezvényről már előzetesen hírt adtunk: immáron hatodik alkalommal hirdették meg ezt az országos gyárbemutatót, amelynek keretében lehetőség nyílt megtekinteni a dunaújvárosi Darusín Kft. Neumann János utcai székhelyét, mint a Modern Mintaüzem Program egyik jelentős hazai vállalatát. A program a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. szervezésében valósult meg, és a rendezvény központi honlapján lehetett rá regisztrálni, illetve, a dunaújvárosi cég is fogadta a jelentkezéseket.  

A november 11-i eseményen három turnusban tervezték az érdeklődők körbevezetését, ám mint azt Radvánszki Sándor, a vállalat ügyvezetője elmondta, annyi jelentkezés volt, hogy további két időpontot is meghirdettek, amelyek fél nap alatt be is teltek. Meglepte, egyben örömmel fogadta a látogatási igényeket, főként azt, hogy dolgozóik is nagy létszámban hozták el családtagjaikat, hozzátartozóikat a gyárlátogatásra. Összességében 95 külsőst regisztráltak, valamint 140 fős létszámban érkeztek a munkavállalói oldalról a látogatók.  

Szabó Richárd is a dolgozói kollektívát erősíti. Ő a vállalat öt telephelye közül a vasmű hideghengerműjében lévő egységénél szorgoskodik már fél éve. Mint mondta, jól érzi magát a vállalatnál, darukarbantartási feladatokat végez. A gyárlátogatást is remek lehetőségnek tartja, hiszen így megismerhetik az emberek, miket végeznek nap-mint nap a munkájuk során. Testvére, Jázmin épp látogatóba érkezett hozzá, mesélt neki a programról, és a kishölgy részt is szeretett volna venni rajta, mert kíváncsi, hogy mivel foglalkozik testvére, ezért jött el a programra. 

A vendégek folyamatosan érkeztek a központi telephelyre. Nemcsak a dolgozóknak, hanem minden vendég számára frissítővel és harapnivalóval is készültek a rendezvényen. Az első turnus 16 órakor kezdett, amelyet Radvánszki Sándor kalauzolt körbe a vállalat területén. Először az oktatóteremben tartott egy rövidebb cégbemutatót, majd mindenki átvette a védőfelszerelést, és indulhatott is a barangolás. Az acélszerkezeti elemek megmunkálásának minden fontosabb állomásait érintették az út során. Láthatták például, miként javítanak éppen egy darukereket; miként működik ezután a szükséges hőkezelés; hogyan lesz kiváló tapadása a felületnek; milyen módszerrel végzik az elemek festését, amelyre több, mint tízéves garanciát vállalnak. Lenyűgöző számadatokat is hallhattak a látogatók mind a termelés, mind a korszerű, modern eszközök teljesítőképességét illetően, és persze a vállalat felszereltségének tekintetében is. Közben természetesen feltehették kérdéseiket a résztvevők, amelyekre szívesen válaszoltak a szakemberek. A bejárás a karbantartó csarnokban ért véget. Máté Bence Ferenc lapunknak elmondta, nagyon tetszett neki a gyárlátogatás, mindenképpen hasznos volt, hiszen testközelből is láthatták az egyes technológiák alkalmazását, a szakipari gépeket működés közben. A fiatalember a Bánki középiskola tizenegyedik évfolyamos diákja, gépésztechnikusnak készül. Tanára, Szűcs Zoltán ajánlotta figyelmébe a programot, aki szintén jelen volt a bemutatón. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!