2022.10.08. 17:00
Eltiltása alatt is újra volánhoz ült
Dunaújváros - A járőrök október 6-án délután az Arany János utcában vontak ellenőrzés alá egy Mercedes típusú személygépkocsit, valamint annak 42 éves sofőrjét és utasát. A gépkocsi vezetője nem tudott vezetői engedélyt átadni az intézkedő rendőröknek, akik azt is megállapították, hogy a férfit a korábban eltiltották a járművezetéstől. Az egyenruhások arra is fényt derítettek, hogy osztrák honosságú a gépjármű, ugyanakkor a rajta elhelyezett magyar hatósági jelzés egy érvényes műszaki vizsgával és kötelező felelősségbiztosítással nem rendelkező, forgalomból kivont gépjárműhöz tartozik, amelyet a gépjármű utasa szerelt fel a személyautóra nem sokkal az indulásukat megelőzően. A rendőrök a gépkocsi vezetőjével szemben az eltiltás hatálya alatt történt járművezetés miatt, az autó utasával szemben pedig egyedi azonosító jellel visszaélés bűncselekmény elkövetésnek gyanúja miatt kezdeményeztek büntetőeljárást.