2017.11.29. 10:30
Közös horgolással töltött hangulatos délelőtt volt
Huszonöten vettek részt a múlt heti közös horgolás első programján Dunaföldváron.
Közös horgolás – az ötletgazda Czompóné Bálint Bernadett, és aki elsajátítja a horgolást, Dubiczné Ruzicska Margit Fotó: LMI
A Czompóné Bálint Bernadett által kezdeményezett csoportnak az a célja, hogy a részt vevők egyrészt megtanuljanak horgolni, másrészt majd a tudásukat a koraszülötteket segítő korip horgolására használják fel.
Az első foglalkozáson a többség a legelső pálcákat, hajtásokat, sorokat készítette, mert eddig járatlan volt a horgolótű használatában. Nekik Dubiczné Ruzicska és Györkőné Bucsi Erika mutatta meg a fogásokat nagy türelemmel.
Jó hangulatú délelőttöt töltöttek együtt – részben ismeretlenek, akiket főként a segíteni akarás inspirált. Akadt közöttük olyan, akinek koraszülött gyermeke annak idején kapott koripot, volt, aki nem tudott eljönni, de fonalat küldött a csoportnak. Többen süteménnyel, teával, kávéval is hozzájárultak az eseményhez.
Mint Szabó-Schönekker Zsuzsanna gyógytornásztól, a Koraszülöttekért Országos Egyesület tagjától megtudtuk, a korip levédett alkotás, tehát nem lehet forgalmazni. A földvári lányok-asszonyok nem is akarnak hasznot húzni majd belőle, inkább segíteni szeretnének. Mert tudják, hogy ezek a kis puha lények segítséget nyújtanak, hogy a babák a csövek helyett a polip karjaiba kapaszkodjanak. A korip polip egy kicsit a köldökzsinórt is hivatott pótolni, s a biztonságot, az ölelést szimbolizálja, nyugtatóan hat rájuk. S ahogy látható volt, a horgolás a résztvevőkre is. A szervező tervei szerint kéthetente találkoznak majd.