2017.11.10. 19:49
Korip horgolás Földváron
November 11-én 9 órától közös horgolásra várják a kreatív, lelkes és empatikus hölgyeket a dunaföldvári művelődési ház klubtermében.
A civil kezdeményezést Czompóné Bálint Bernadett háromgyermekes földvári édesanya indította el, hogy egyrészt a horgolást – mint az egyik legszebb kézimunkát – újraélessze és megismertesse a fiatalokkal is, meg kialakítson egy közösséget. Másrészt, s ez a fő cél, hogy megtanuljanak koripokat horgolni, amelyekkel a koraszülött babákat segíthetik.
Mert mi is a korip? Ahogy közösségi oldalukon fogalmaznak: az első barát a koraszülött kisbaba életében. Az ötlet Dániából indult, ahol 2013-ban egy csapat önkéntes kis polipokat kezdett el horgolni. Ezek a kis puha „lények” segítséget nyújtanak, hogy a babák a csövek helyett a polip karjaiba kapaszkodjanak. Mindez egy kicsit a köldökzsinórt is hivatott pótolni, s ezért az anyaméh biztonságát idézi fel a babákban. Maga a polipka így a biztonságot, az ölelést szimbolizálja, nyugtatóan hat rájuk. S bizonyára a készítőikre is jó hatással lesz.
A szervezőt és az alakuló csoportot Szabó-Schönecker Zsuzsanna gyógytornász, valamint Györkő Lászlóné Bucsi Erika, Dubiczné Ruzicska Margit, s majd egy szakértő is segíti. Várnak minden érdeklődőt.