veszélyforrások

2017.12.02. 11:30

Megnő a balesetek kockázata a havas, jeges, ködös utakon

Bár az igazi, havas tél még várat magára, de a megváltozott időjárási körülmények miatt bekövetkezett, gyakran halálos balesetekről szóló jelentések már ismét a hétköznapok részei. Pedig jó részük megelőzhető lett volna. Vajon tényleg csak az útviszonyok okolhatók, vagy más megoldás is van?

BALLA TIBOR

Mindenképpen ajánlott részt venni vezetéstechnikai tréningen a biztonság érdekében Fotó: Shutterstock

A bekövetkezett tragédiák idején sűrű köd és rossz látási viszonyok uralkodtak, épp ezért a rendőrség kéri a járművezetőket, hogy óvatosan, türelmesen és körültekintően vezessenek! Ennél a veszélyforrásnál elsősorban a sebesség helyes megválasztására, a világítási és előzési szabályok betartására, valamint a nagyobb követési távolság tartására kell felhívni a figyelmet!

Azt javasolják, hogy köd esetén tartózkodjanak az előzéstől, tartsanak megfelelő követési távolságot, ilyenkor a tömeges „ráfutásos” ütközések veszélye is magas. Csak akkor kezdjék meg az előzési manővert, ha azt biztonságosan be tudják fejezni! A túl meleg, fűtött gépkocsiban hosszabb úton a figyelem is gyorsabban lankadhat, ezért többször engedjenek be friss levegőt, szellőztessenek, mozgassák át végtagjaikat!

A féktávolság a hőmérséklet, a leesett, netán lefagyott csapadék és az útviszonyok függvényében akár többszörösére is megnőhet. Ez eddig alapvetés. Már mindenki tudja, hogy célszerű a tél beállta előtt a járművet felkészíteni. Bár hazánkban még nem kötelező, de mindenképpen ajánlott a téli gumi használata, amennyiben a hőmérséklet 7 Celsius-fok alá csökken. Ezek az abroncsok anyaguknak, kialakításuknak és szerkezetüknek köszönhetően ebben a tartományban jelentősen nagyobb tapadási tényezővel rendelkeznek.

Azt azonban már kevesen tudják, amit az egyik legnagyobb hazai vezetéstechnikai szaktekintély, Ikotics István osztott meg lapunkkal, jelesül, hogy ha a téli gumi profilmélysége 4 milliméter alá csökken, az már veszélyt rejt magában, a gumiabroncs teljesítménye jelentősen csökken, különösen a „vizes” tulajdonságait befolyásolja kedvezőtlenül. Hamis biztonságérzetet kelt használójában. A másik furcsa tény, ami egyelőre még nem elterjedt, hogy a vadonatúj gumiabroncsot is „be kell járatni”, ami hozzávetőleg 500 kilométer futást jelent. Addig csak óvatosan szabad használni, ugyanis addig jelentősen rosszabbul viselkedik az elvárhatónál.

Mindenképpen ajánlott részt venni vezetéstechnikai tréningen a biztonság érdekében
Fotó: Shutterstock

A vezetéstechnikai szakértő lényegében cáfolja, hogy az ilyenkor bekövetkező balesetek amiatt következnének be, mert nem vagyunk birtokában a téli vezetéstechnikai ismereteknek, bár valóban kevesen mondhatják el magukról. Véleménye szerint a rossz vezetési szokások a ludasak, amelyek ugyanúgy jelen vannak nyáron is, és sokszor még nagyobb veszélyt jelentenek. Éppen ezért erősen ajánlja mindenkinek (!) a vezetéstechnikai tréningeket, ahol a rossz szokásokra fény derül, és korrigálhatók is. A másik komoly baleseti ok a megtett kilométerek számával növekedő kockázatvállalási hajlandóság. Ikotics István kutatásokat végzett ez ügyben is, statisztikája szerint a friss jogosítvánnyal (1000 km) rendelkezők kockázatvállalási szintje még azonos az elsajátított kormánytechnikai kezelési szintjükkel, tehát nem vállalnak olyan helyzetet, amit ne tudnának megoldani. A haladó vezetők (3000 km) már 10 százalékkal nagyobb kockázatot vállalnak, amíg a kormánykezelési szintjük állandó marad. A gond és a balesetek azonban a rutinos vezetőknél (16 ezer km) jelentkezik először, amikor kockázatvállalási szintjük már 20 százalékkal emelkedik, viszont a rossz berögződések miatt kormánytechnikai tudásuk is visszaesik 10 százalékkal, tehát az olló óriásira nyílik. Később (34 ezer km) ugyan a kockázatvállalás csökken kicsit és a technikai tudás is emelkedik, soha nem zár már vissza az olló a kezdeti szintre. Nem beszélve az ugyancsak kockázati tényezőként jelentkező kényelmi felszerelésekről, a rádióról, GPS-ről, a különböző kezelőszervekről.

Hajlamosak vagyunk felületes figyelemmel vezetni, pedig érdemes, életmentő lehet alaposan az eszünkbe vésni: a közlekedés különösen veszélyes üzem!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában