2017.12.05. 14:00
Még egyszer megrendeznék
Talán a vasárnap esti időpontnak köszönhető, hogy nem a várt nagyságú közönség érkezett a Béke étterembe, a Nagy Kamilla megsegítésére rendezett jótékonysági koncertre. Ám így is sikeresnek mondható.
Az esemény szervezője, Horváth János (középen) szinte minden formációval fellépett Fotó: Ady Géza
Nem csak azért gyűlhetett össze néhány százezer forint, mert az adakozó vendégek ennyire nagyvonalúak voltak, közrejátszott az is, hogy maguk a résztvevő zenészek – akik eleve ingyen vállalták a fellépést – is a zsebükbe nyúltak lehetőségeikhez képest. Még a technikusok közül is akadt, aki a spórolt pénzéből támogatta a kislány gyógykezelését, illetve a méregdrága gyógyszert.
Viszont az igazán tehetősek közül nem sok arcot lehetett felfedezni. Magáról a műsorról csak annyit említenénk meg, hogy Szűcs Antal Gábor, Horváth János, a Digitál együttes, Jankó, a Gipsy Kings Tribute zenekar, Pintér Timi, vállalkozó, műkedvelő muzsikus Baki Endre (aki egyébiránt remekül zongorázott), Mukli István, Kiss Péter, Subecz Tamás egy olyan közel négyórás remek hangulatú koncertet hozott össze, ami bárhol megállná a helyét.A zenészek első szóra vállalták a fellépést.
Pintér Timi úgy fogalmazott, hogy: öröm adni, én ezt tegnap is gyakoroltam máshol. Én azt szeretném, hogy a kislány meggyógyuljon, és ha ezzel hozzá tudom segíteni, akkor inkább kevesebbet költök másra, de bele kell, hogy férjen, hogy Debrecenből eljöjjek ide.Horváth János, Jankó így foglalta szavakba: Ez egy nemes cél. Bár minden ember segítene! Én rengeteg hasonló dolgot képviselek öcsémmel együtt. Kilenc évet a Heim Pál Gyerekkórházban töltöttem születésem után a szívbetegségem miatt.
Horváth Tomival ahol tudunk, segítünk. Ez egy csúnya dolog a sorstól, hogy egy négyéves kislány ilyen beteg legyen. Szűcs Antal Gábor ekként fogalmazott: Jani a barátom, és ha segíteni lehet valahol, akkor én ott vagyok.. Számít a költség, ha valaki beteg? Hozzáteszem, a barátnőm is beteg. Ha neki kellene segíteni, akkor is bárki eljönne. Ez emberi dolog szerintem.