Baj van akkor, ha a sertésük görög?

A családokban, rokonságban mindig volt olyan ember, aki a böllér munkához értett, és azt elvégezte. Hagyomány volt ez az igényes munka, amely apáról fiúra szállt és a szokásoknak megfelelően folytatták tisztességgel és becsülettel, hogy ne merüljön feledésbe a falusi disznótorok emléke.

A disznóvágás idejét úgy választották meg, hogy az esemény lehetőleg hideg, havas időre essék. A munkában résztvevők jó kaparós törkölypálinkával kezdték a bemelegítést reggel. A disznó befogása és leszúrása igen gyors volt, mert gyakorlott emberek végezték. A szalmával való perzselést, megmosást, szétdarabolást, sonkák, szalonnák, töltelékek elkészítését már csak a böllér végezte. Munkájába legtöbb helyen csak a háziasszony szólhatott bele, hogy miből mennyi kell a család szükségletére. A házigazdának pedig éberen vigyázni kellett arra, hogy a munkában résztvevők nehogy megfázzanak, ezért melegítő itallal kínálgatta őket. Hát nagyjából ilyenek voltak a gyermekkori disznóvágások, aminek emlékei ma is tisztán élnek bennem.

Elmúlt, ma már se hó, se szalma, lassan disznó sem lesz.

A mai modern, gyors, bármikor való vágások elvesztették a falusi romantikát, lényeg, hogy ennivaló legyen, a többi mellékes. Családok, rokonok elkülönültek egymástól. Mondják, az emberek megváltoztak, szerintem ez nem igaz, mert az ember most is olyan, mint amilyennek az Isten teremtette, csak igazodik mindig a körülményekhez.

Egy ideillő anekdota: Városi család a kárpótlás folyamán földet szerzett, ezért elhatározták, hogy falura költöznek. Ha már falun laknak, állatot is kéne tartani. De hát mit? A sertésnél döntöttek. Tanácsot kértek, hogy milyen fajta a jó, meg hát szép is legyen. A fehér angol sertés felelt meg az igényeiknek.