ilyen volt az idei dudik

2019.06.19. 07:00

Látogatói rekord, elégedett fellépők, boldog közönség

Az idei, 11. DUDIK volt minden idők legerősebbike. A megszokottal ellentétben a hétköznapok is nagyon erősek voltak, de azért a szombati látogatottság toronymagasan kiemelkedett. Számvetés következik a város saját popfesztiváljáról.

Tóth Alexandra, Gallai Péter

Arnold Miklós főszervező azt mondta, elégedettek lehetnek a fesztivál eredményeivel. A látogatói napi átlag 3500 fő körül mozgott, összesen pedig 14 ezer fő bulizott az alsó Duna-parton a négy nap alatt.

„Az a tendencia, hogy a hétköznapok kicsit gyengébbek és péntek-szombatra indul be a buli. Ám most minden nap sokan látogattak le a fesztiválra. Pénteken voltak kicsit kevesebben, viszont ők tovább is maradtak bulizni”. – mondta a szervező. Negatív visszajelzés eddig nem érkezett hozzájuk, a közönség jól szórakozott, a fellépők elégedettek voltak a helyszínnel és a rajongókkal, a vendéglátó egységek pedig a fogyasztással. „A DUDIK elején jelezték a lakók, hogy nagyon felhallatszik a zene. Ezen rögtön dolgozni kezdtünk és végig alacsonyabban tartottuk a hangerőt. Ez pénteken nem volt egyszerű a hajnalig tartó szabadtéri parti mellett, de megoldottuk” – teszi hozzá.

Pénteken feje tetejére állt a DUDIK, a retróláz mindenkin eluralkodott
Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A legnagyobb nehézséget a forróság jelentette, a kánikula mindenkit megviselt, így természetesen a szervezőket is. A közönségnek emellett a szúnyogokkal is meggyűlt a baja. Noha a start előtt kétszer is végeztek irtást, az áradás miatt megszaporodott szúnyogmennyiség ellen nagyon nehéz érdemben felvenni a harcot.

Arnold Miklós főszervező értékelte a fesztivált
Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A Majka-mizéria is okozott fejfájást a szervezőknek, nem volt egyszerű azonnal fellépőket találni helyette. Mivel a formáció Majka betegsége miatt mondta le a koncertet, ezért kártérítést nem kapott a ­DUDIK, viszont a fellépés költségét visszakapták a szervezők. „Ez az összeg viszont nem állt távol attól, amit a hirtelen jött felkérés miatt ki kellett fizetni.” – árulta el a főszervező. Most pihennek kicsit, aztán októbertől szervezni kezdik a 2020-as fesztivált, év végére pedig összeáll a program.

Dunaújváros számára kiváló reklám a DUDIK

Munkája során, amikor Dunaújváros neve szóba kerül, örömmel említi dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos a véleménye szerint is nagyon komoly városmarketing-értékkel bíró DUDIK fesztivált is, amelynek szombati zárónapján ő is részt vett Ákos koncertjén. Elmondta lapunk kérdésére válaszolva, hogy nagy örömmel jött le a Duna-partra több okból is, egyrészt ilyenkor ismerősökkel lehet találkozni, kötetlenebb formában beszélgetni, másrészt kiváló zenekarokat hallhat az ember testközelből, továbbá minden korosztály megtalálja a maga műfaji igényét.

Dr. Galambos Dénes is ott volt Ákos koncertjén
Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

– Nem kérdés, Ákos nekem olyan ikonikus előadó, aki, ha Dunaújvárosban lép fel – ami azért nem mondható gyakorinak – vétek kihagyni. Egyébként bízom benne, a kiváló előadó most kedvet kapott arra, hogy többször meglátogasson minket itt, Dunaújvárosban. A DUDIK az egyetem, a város, a DVG Zrt. olyan közös kooprodukciója, ami ezreket mozgat meg, remek szórakozási lehetőséget kínál, és nem kell érte utazni sehova. A belépőjegyek is megfizethetőbbek a fővárosi koncertáraknál. A közönség és a közösség számára ez nagyon fontos lehetőség, főleg most, amikor nyáron hihetetlen kínálat van az országban fesztiválokban. Számomra jóleső érzés, hogy most már ennek fősodrába jutott ez a rendezvény, azaz komolyan jegyzik a ­DUDIK-ot, önálló márkanévként is igen jól cseng. Egyértelmű, csinálni kell tovább, igény van rá, a gyönyörű helyszín pedig adott. Munkám során, miniszterelnöki biztosként országszerte kérdezik tőlem azt is például a beszélgetések során, milyen Dunaújváros kulturális élete. Nos, nagyon színes, aminek egy fontos eleme ez a négy nap, ami szintén kiváló városmarketing-értékkel bír régiós, de akár országos szinten is. Összegezve, gratulálok a szervezőknek, ismét nagyon jó munkát végeztek, s itt szeretném megemlíteni és köszönni Cserna Gábor polgármester és az önkormányzat, valamint dr. Dorkota Lajos MEKH-elnök, Dunaújváros és Fejér megye díszpolgárának támogatását, segítségét – fogalmazott lapunknak dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában