Emlékezni kötelező

Auschwitz hivatalos nevén Auschwitz-Birkenau 1940-től majdnem a második világháború végéig, 1945 januárjáig működött. Birkenau Auschwitz II néven is ismert, ez volt a kegyetlenebb hely, itt több mint egymillió embert végeztek ki. A napokban egy hetet töltöttem Dél-Lengyelországban, és kihagyhatatlannak tartottam egy látogatást az Auschwitz Múzeumban. Kicsit féltem ettől, féltem, hogy lelkileg meg­gyötörnek az ott látottak. Auschwitz azután nem volt olyan borzalmas, mint amire számítottam. Persze ezt ne értse félre senki, csak arról van szó, nagyobb traumára számítottam. Mert kezdésnek belépni a kapun, átmenni az elhíresült felirat alatt, Arbeit macht frei, azaz a Munka szabaddá tesz, összeszorítja az ember gyomrát, és elképzeli a sok százezer szerencsétlent, ahogy a pokolba lép. Persze végig ott volt a levegőben a nácizmus, a szörnyű történelem az embert minden lépésénél megérintette, de kezelhető volt a dolog. Ennek első számú oka az volt, hogy a múzeum, ami egyben emlékhely is, nagyrészt állandó kiállítótermekből áll. De megtekinthető eredeti állapotában a barakkok egy része (itt azért szembesül az ember azzal, miként is éltek a táborban a foglyok), maga az egész tábor, a kerítések, az őrtornyok. De az emlékhelyen a tábor történetével kapcsolatos, vitrinekben kiállított dokumentumok, a korabeli fotók, filmfelvételek dominálnak. Ezek jelentős része azonban a különböző könyvekben, kiadványokban, filmeken már korábban láthatóak voltak, és láthatóak napjainkban is. Természetesen megdöbbentő volt látni egész kis gyerekek ruháit, amivel megérkeztek Auschwitzba, vagyis a halálba, vagy a több kamionnyi levágott hajat (két tonnányit mutatnak), amelyek a kivégzésre ítélt női foglyoké volt, vagy azt a falat, ami elé állították és kivégezték a foglyokat – bármiért.

A különböző nemzetek más-más barakkban voltak elhelyezve – ezeket is meg lehetett tekinteni –, a magyaroké a tizennyolcas volt, legalábbis magyar nyelven itt látható kiállítás a magyar zsidók történetéről az itthoni begyűjtésüktől, a vagonokba terelésükön keresztül az auschwitzi létükig, ha létnek lehet nevezni az ottani szenvedésüket. A magyar barakk ma olyan, mint egy „átlagos” múzeum, emlékhellyel – mindig van koszorú és virág – rengeteg dokumentációval, fotókkal köztük két kép egy szegedi hölgyről, aki túlélte Auschwitzot. A hölgy az egyik képen a tiszai strandon, a másikon a táborban látható, a különbség negyvenöt kilogramm volt. Egyébként a legtöbb zsidó – 430 ezer – Magyarországról érkezett Auschwitzba. Ez azért is különösen érdekes, mert Magyarországon 1944-ben kezdődött meg a gettósítás, a deportálás. (A háború elején – 1939–1941 – hazánk még menekült zsidókat fogadott.) Viszont, amikor kegyetlenül elkezdődött a zsidók üldöztetése, nagyon hatásos volt a nyilasok tevékenysége, hiszen 1944. május 15. és július 8. között 435 ezer magyar zsidót deportáltak, kevés kivétellel Auschwitz-Birkenauba. A második Lengyelország (300 ezer), a harmadik pedig Franciaország 69 ezer elhurcolt zsidóval. (A holokauszt minden tizedik áldozata magyar állampolgár volt, Auschwitzban pedig minden harmadik.) Hogy Auschwitz-Birkenauban mennyi áldozat volt, arról különböző vélemények láttak napvilágot a történészek, a kutatók részéről. A leginkább elfogadott számok: 1 500 000 fogoly, ebből ­1 100 000 zsidó, a halottak száma 1 100 000, ebből 960 000 zsidó.

De visszatérve a tábori látogatásra! Minden nem tekinthető meg, de a gázkamrákba be lehetett menni, az emlékhely azon kevés részei közé tartozott, ahol nem volt szabad fotózni, egészen közelről meg lehetett nézni a krematóriumot is, igaz, csak egy kisebb részét, már csak azért is, mert azok többségét a nácik megsemmisítették a szovjet csapatok közeledtével.

A 10. blokk volt az orvosi kísérletek helye, ebben a blokkban néhány fotó és néhány orvosi műszer emlékeztet az emberi galádságra.

Érdekes volt a 11. blokk, amely börtönként üzemelt, bár el sem tudom képzelni, hogy egy koncentrációs táborban mi szükség volt börtöncellákra, ahol maga a tábor is egy szigorított börtön volt, arról nem is beszélve, bárkit, bármikor agyonlőhettek az SS-felügyelők (az egész tábort az SS működtette).

Az auschwitzi tábor napjainkban is igen látogatott, egyszerre több százan tartózkodtak a tábor területén, mindenféle népcsoportot képviselve. Vagyis hetvennégy évvel a második világháború befejezése után is nagy az érdeklődés a holokauszt iránt, és talán mindenki számára tanulságos lehet egy auschwitzi kirándulás. Pedig 1947-ben voltak olyan lengyel politikai erők, amelyek azt javasolták, egyszerűen szántsák be a koncentrációs tábort, semmi se emlékeztessen az ott történt szörnyűségekre. Szerencsére nem így lett, mert a koncentrációs táborok szörnyűségeire amíg a világ világ, emlékezni kell!