2023.03.13. 09:00
Angol nyelven folyt a vita a Rudas iskolában
Egy igazán izgalmas, angol nyelvű vitaversenyt szervezett a héten a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium idegen nyelvi szakmai munkaközössége. A hagyományteremtő szándékkal létrehozott vetélkedőn 3 fős csapatok mutathatták meg, mit tudnak.
Fotó: Rudas iskola
A március 7-én tartott versennyel az iskola célja az angol nyelv szóbeli gyakorlásának biztosítása volt a diákok számára, emellett pedig a lehetőség megteremtése szókincsük, rátermettségük bemutatására. A vetélkedő vitaindító témái érdekesek és elgondolkodtatóak voltak, a résztvevők egyebek közt a tél és nyár, szingli lét kontra párkapcsolat, valamint az energiaital vagy kávéfogyasztás kérdésköréről is beszélgettek. A három perces viták során 4 csoport védhette meg álláspontját, akik kreativitásukat megcsillogtatva érveltek témájuk mellett, gyakran mosolyt csalva egymás és a zsűri arcára.
A versenyen negyedik helyen a Lorántffy Chemists nevű csoportja végzett, a harmadik helyet a Bánki LLL csapata kaparintotta meg, a döntőben a dobogó első fokáért pedig a Rudas R12 csoportja és a DFE a Dunaferr Elit csapata szállt harcba. A két csapat a papírlap színét vitatta meg, a szópárbajt, így az első helyet pedig a Dunaferr éles eszű versenyzői nyerték meg.
A helyezettek nyereményeit a Rudas partnere, az EuroExam Nyelvvizsgaközpont biztosította. A 3. helyen végzett csapat egy-egy EuroCity B2-es kiadványt nyert, a 2. helyezettek B2-es gyakorló tesztkönyvvel gazdagodtak, a nyertesek pedig lehetőséget kaptak arra, hogy kipróbálhassák magukat egy-egy online komplex próbavizsgán.