Rudas iskola

2023.04.07. 13:00

Marketing vetélkedőn értek el dobogós helyezést a Rudas diákjai

Országos megmérettetés döntőjén vettek részt a dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium tanulói. A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara által szervezett két fordulós marketing versenyre 33 csapat nevezett az ország számos pontjáról, azonban a döntőbe mindössze 10 csapat jutott tovább.

Szente Patrícia

Forrás: Rudas

A Marketing Challenge Day első fordulóján a versenyzőknek olyan posztot kellett kreálniuk a Pannonhalmi Főapátság közösségi oldalaira, amely érdekes és figyelemfelkeltő lehet a potenciális vendégek számára. A zsűri értékelését követően a második fordulóra a Rudas csapata is bejutott.

A március 28-ai döntőt a veszprémi Pannon Egyetemen tartották, ahova Kecskemétről, Tapolcáról, Pannonhalmáról, Szekszárdról és persze Dunaújvárosból is érkeztek diákok. A döntő témája szintén a Pannonhalmi Főapátsághoz kapcsolódott. A párbaj résztvevőinek egy kommunikációs tervet kellett készíteniük, amellyel a cél a világörökségi helyszín egyediségének, vonzó turisztikai kínálatának kihangsúlyozása volt, ezt pedig egy tíz perces prezentációval mutatták be a versenyzők a bíráknak. Szoros volt a küzdelem, ugyanis az induló csapatok mind rendkívül részletes és színvonalas előadásokkal készültek, de végül a Rudas Darabos Kevin, Demeter Róbert és Fridrich Levente hármasából álló csapata nagyszerű eredményt ért el, és harmadik helyen végzett a markeringes készségeket tesztelő versenyen.

A Rudas 11. osztályos diákjai a próbatétel során értékes tapasztalatokat szereztek, harmadik helyezettként szuper nyereményekkel lettek gazdagabbak, sőt, kiváló eredményüket a továbbtanuláshoz szükséges 30 egyetemi ponttal is díjazták.  

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában