Az árhullám majdnem elmosta az emlékhelyeket

A Duna a teljes hazai szakaszán árad a napokban – közölte az Országos Vízjelző Szolgálat. A gyenge árhullám tetőzése térségünkben kedden délelőtt volt: a folyam Dunaújvárosnál a hydroinfo.hu jelzése szerint 295 centiméteren állt meg. A gyenge árhullám a kompkikötő melletti illegális síremlékek többségét nem érte el ugyan – de kevésen múlt. Még így is kerültek a folyóba koszorúk, mécsesek. Nem nehéz elképzelni, hogy mi történt volna a kegyhelyekkel egy olyan áradásnál, mint amilyet 2013. június 11-én regisztrálták. Akkor a valaha mért legmagasabb vízszintet mérték, 755 centiméteren tetőzött az áradó folyó Dunaújvárosnál…

Mint korábban már megírtuk, az elhunytak többsége Magyarországon még mindig hagyományosan – koporsós vagy hamvasztás módján – temetőben, vagy templomi urnatemetőben lel végső nyugalomra. Azonban, ahogy a világban mindenütt, így hazánkban is egyre elterjedtebbek a megszokottól eltérő, különleges temetési szertartások, a szolgáltatók elmondása szerint folyamatosan átalakulóban vannak a temetkezési szokások. Ma már nem megy ritkaságszámba a hamvak Dunába eresztése, szétszórása vagy lebomló urnában történő elhelyezése sem, ami engedélyhez kötött ugyan, de a közegészségügyi jogszabályok nem tiltják.

Dunaújvárosban is jócskán megszaporodott az említett szertartások száma a kompkikötő melletti területen. Ezen túlmenően azonban ezt követően sokan állítanak síremléket a környéken, s ezek nem csupán „tengernyi gyertyából és virágból” állnak, hanem olykor emlékkövek, névtáblák, kővel körberakott kis területek is megtalálhatók ott.

Ez igencsak aggályosnak mondható, hiszen a városiak, a Duna szerelmesei, akik levegőzni és kikapcsolódni járnak le a folyóhoz, nem feltétlenül fejfák között képzelik el a pihentető sétát. Mindez a közvéleményt is megmozgatta, sok száz hozzászólásban nyilvánítottak véleményt a városiak a témához kapcsolódó közösségi média posztjaiban.

Jogosan merült fel, hogy vajon ki az említett terület tulajdonosa, jogszerű-e az emlékhelyek kialakítása, ezért utánajártunk. Mint megtudtuk, a terület a magyar állam tulajdonában és a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság vagyonkezelésében lévő ingatlanon található. Szilágyi Attila igazgató megkeresésünkre a következőkről tájékoztatott: Az érintett folyamszakasz vonatkozásában kiállított, a hamvak Dunában szórására vonatkozó vagyonkezelői hozzájárulások – az előírások részletes leírásával – csupán a hamvak elhelyezésére vonatkoznak, a kegyhelyek, emlékhelyek kialakítására nem terjednek ki. A nagyvízi meder előírásait is figyelembe véve ezek a hozzájárulások betartandó elírásként rögzítik, hogy a „szertartást követően a vízparti területekről az esetlegesen ott elhelyezett, nem lebomló kellékeket el kell távolítani (gyertyák, koszorúk stb.)”.

Arról is tájékoztatást kaptunk, hogy az emlékhely kialakítására nincs bérleti szerződés kötve az igazgatósággal, és nem végeznek az emlékhelyek vonatkozásában fenntartási tevékenységet sem.

A vízparti emlékhelyen tett februári látogatásunk alkalmával közel negyven emlékhelyet számoltunk meg. Újabb látogatásunk nem volt kevésbé szomorú, de kevesebb sírhely volt a parton. Szeretném hinni, hogy nem az ár, vagy a viharos szél végzett pusztítást.

A mindenki számára kedvező megoldás egyelőre várat magára, s csak amikor majd megszületik, akkor mondhatjuk el, hogy az elhunytak békében nyugodhatnak.