Városunkban is

2023.06.23. 20:00

Szombaton hazánk múzeumainak kapui kitárulnak

Idén, június 24-én, szombaton rendezik meg a Múzeumok éjszakáját, az ország egyik legnagyobb kulturális rendezvényét, mégpedig minden évben a nyári napfordulóhoz legközelebb eső hétvégén.

Farkas Lajos

Fotó: DH

Fotó: Intercis Múzeum

Június 24-én tehát Magyarország múzeumainak kapui kitárulnak, így újra lehetőségünk nyílik elmerülni a magyar kultúra szépségeiben, ahogy az utóbbi két évtizedben. Több mint 400 részt vevő intézmény közel 2000 programja egyetlen éjszakába sűrítve, hatalmas érdeklődéssel kísérve.

Hazánkban először 2002-ben rendezték meg. A Múzeumok éjszakája programsorozatot hagyományosan a Szent Iván éjjeléhez legközelebb eső szombati napon tartják. Magyarországon, mint az alcímben is olvasható 2002-ben volt az első programsorozat, amikor is hét országos intézmény hosszabbította meg a nyitvatartási idejét.

Az esemény egyre népszerűbb lett, minek eredményeként 2009-ben bevezették a múzeumok Őszi éjszakáját is, ami Szent Iván éjszakája helyett Szent Márton napjához kapcsolódott. A Múzeumok Éjszakájának eredete a német fővároshoz Berlinhez kötődik. A történet szerint, amikor a berlini kormány kulturális szenátora este hazafelé sétált és nem tudott bevásárolni, mert az akkori törvények értelmében minden boltnak 18 órakor be kellett zárnia. Ezt látva azon gondolkodott, hogy legalább a múzeumok nyitva tarthatnának tovább. Az ötletet tett is követte és 1997-ben Berlinben meg is tartották az első múzeumok hosszú éjszakáját, amikor 12 intézmény éjfélig volt nyitva. A nagy sikerre való tekintettel megismételték mindezt, aztán lassanként hagyománnyá vált, és világszerte elterjedt, így hazánkban is.

A múzeum, mint tudományos intézmény

A múzeum fogalma a görög múzsa (művészetek istennői) szóból ered, és kezdetben a múzsák templomait nevezték így. Az ókornak az egyik legfontosabb múzeuma az egyiptomi Alexandriában volt, amelynek alapítójául II. Ptolemaiosz késő egyiptomi királyt nevezik meg a történészek. A királyi palotának abban a részében volt a múzeum, amelyben a könyvtár is el volt helyezve. A középkor vége óta múzeumon ritka és érdekes tárgyak kiállítására szolgáló épületet értettek, amelyekben természettudományi vagy művészeti tárgyakat őriztek. Idővel viszont a műemlékek megőrzésére szolgáló épületeket neveztek el így, és csak a 18–19. századtól szolgált kifejezetten művészeti és tudományos gyűjtemények elnevezésére. Az első művészeti múzeumot Firenzében alapították, előbb éremgyűjtemény volt, majd szobrokat csatoltak hozzá, a képeket pedig külön termekben állították föl. Egyre több híres múzeumot hoztak létre, elég megemlíteni a párizsi Louvre intézményét, vagy a Londonban működő British Múzeumot, de a bécsi Császári Királyi Múzeum és budapesti Nemzeti Múzeum is a kontinens jeles múzeumi intézményei közzé tartoznak.

Dunaújváros, Intercisa Múzeum

Városunk kulturális és tudományos intézete is már hosszú évek során bekapcsolódott ebbe a programba, így az idén is június 24-én, szombaton 17órai kezdettel a Víztorony melletti Római Kőtár és Romkert és Római Kori Fürdőben lesz az megtartva. Kézműves programok, római játékok, szakvezetés a Római Kőtár és Romkertben és a Római Kori Fürdőben, valamint előadások várják majd az érdeklődőket, a közel 4 hektáros területen. Mint minden

szabadtéri eseménynek, így ennek is az időjárás szabhat gátat, sajnos ezek olyan foglalkozások, melyeket esőben nem lehet megtartani, ezért rossz idő –eső – esetén a rendezvény elmarad. Bízni kell azonban a jó időben és még fontos megjegyezni, hogy a rendezvényen való részvétel mindenki számára ingyenes. Végezetül elmondható, hogy a Múzeumok Éjszakája évről évre egyre sokszínűbb lesz, hiszen a különböző szolgáltatásokat nyújtó cégek és vendéglátóhelyek is csatlakoznak a kezdeményezéshez, és rendhagyó programokkal vagy különböző kedvezményekkel készülnek az eseményre.

Felhasznált irodalom: 

www.intercisamuzeum.hu Korek József: Gyűjtemények, múzeumok, muzeológia, Tankönyvkiadó, Budapest, 1976.

A Múzeumok Éjszakája hivatalos honlapja. muzej.hu. 

Korek József: A muzeológia alapjai. Tankönyvkiadó, Budapest, 1988

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában