Dunaferr – Liberty

2023.09.20. 14:18

Megtették az első lépést a vasmű szén-dioxid mentesítésére

A Liberty Steel Group (Liberty), a kínai CISDI Engineering Co. (CISDI) a mai napon partneri megállapodást kötött. Ennek célja, hogy a Gazdaságfejlesztési Minisztériummal együttműködésben előkészítsék a dunaújvárosi vasmű termelésének szén-dioxid mentesítését.

Várkonyi Zsolt

Xiao Xuewen, a kínai CISDI Engineering Co. elnöke, Sanjeev Gupta, a Liberty Steel Group ügyvezető elnöke és Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

A Liberty és a CISDI olyan szén-dioxid-mentesítési tervet dolgoz ki és hajt végre, amelynek keretében a Dunaferr a szénalapú acélgyártásról az elektromos ívkemencés technológiára tér át, mintegy 80%-kal csökkentve ezzel a működés közvetlen CO2-kibocsátását. A tervek szerint egy új, 150 t kapacitású elektromos ívkemencét fognak telepíteni, amelyet a CISDI fog szállítani. A beruházás megvalósítása az EU szabályozási hatóságának jóváhagyásától függ. A korszerű kemence a jelenleg elérhető legújabb, energiahatékony technológiát képviseli, amely lehetővé teszi a nyersanyagok rugalmas betáplálását. Mindez jelentősen növeli a Dunaferr versenyképességét.

Három partner, közös jövőkép

A Liberty és a CISDI viseli az elsődleges felelősséget a projekt műszaki megvalósításáért, míg a Gazdaságfejlesztési Minisztérium vállalta, hogy megvizsgálja a projekt megvalósításának támogathatóságát az adminisztratív folyamatok könnyítése révén. Az acélmű üzemeltetője és az ívkemence beszállítója mellett a Gazdaságfejlesztési Minisztériumnak az együttműködésbe történő bevonása biztosítja a dekarbonizációs terv hatékony végrehajtását.

A partneri megállapodás aláírói: Xiao Xuewen, a CISDI elnöke, Sanjeev Gupta, a Liberty ügyvezető elnöke és Nagy Márton miniszter 
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő


A Liberty és a CISDI ma Budapesten a Gazdaságfejlesztési Minisztérium felsővezetői jelenlétében aláírták az együttműködés feltételeit rögzítő szándéknyilatkozatot. Az aláíráson az esemény moderátoraként részt vett Móger Róbert, a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés igazgatója. A rendezvényen külön köszöntötték dr. Mészáros Lajost, Dunaújváros és térsége országgyűlési képviselőjét. Az ünnepi eseményre meghívást kaptak a dunaújvárosi vasmű reprezentatív érdekvédelmi szervezeteinek, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági szervezet elnökei és a Központi Üzemi Tanács elnöke is.

Megmentett munkahelyek

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter kijelentette: „Az elmúlt évben nagy utat tettünk meg, hiszen míg a korábbi felelőtlen vezetés hanyagsága miatt több ezer munkahely került veszélybe, sőt tavaly decemberben még a szénellátás sem volt biztosított a gyárban, addig ma már egy olyan megállapodás aláírásának lehetünk szemtanúi, amely az acélipar jövőjét jelentő zöld acélgyártást alapozza meg Dunaújvárosban. Ezzel több ezer munkahely kerülhet hosszú távon is biztosabb, kiszámíthatóbb helyzetbe. A Dunaferr szerepe ráadásul nemzetgazdaságilag is kiemelt, hiszen a hazai acélgyártás hozzájárul a gazdasági szuverenitás növeléséhez is”. 

Alacsony CO2 kibocsátás

Sanjeev Gupta, a LIBERTY ügyvezető elnöke elmondta: „A globális tevékenységünkben gyors ütemben állunk át az alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátású technológiákra, és ugyanezt kívánjuk tenni a Dunaferrnél is. Tapasztalatból tudjuk, hogy a gyors átmenethez világszínvonalú technológiai partnerek támogatására, a megfelelő finanszírozási struktúrákra és egy támogató hozzáállású kormányzatra van szükség, ezért is olyan fontos e csoport megalakulása. Bizakodva tekintünk az együttműködés elé, amelynek során a CISDI-vel és a Gazdaságfejlesztési Minisztériummal közösen kidolgozzuk azokat a terveket, amelyek megvalósításával a lehető leggyorsabban fenntartható és versenyképes pályára állíthatjuk a dunaújvárosi acélművet.”

Elektromos ívkemence Kínából

Xiao Xuewen, Chairman of CISDI Engineering Co Ltd. elnöke elmondta: „Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy ismét a Liberty Groupnak dolgozhatunk a magyarországi Dunaferr acélmű zöld átalakításában és szén-dioxid mentesítésében. Az ívkemence projekt megvalósítása során mint mindig úgy most is fáradtságot nem kímélve szakértelmünk legjavát nyújtjuk majd a magas színvonalú teljesítés érdekében azért, hogy minden technikai támogatást megadjunk a Liberty Group számára a zöld acélgyártás megvalósításában és az európai szén-dioxid-semlegesség elérésében”.

Dr. Mészáros Lajos: a Liberty hatékonyan fogja működtetni a gyárat
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Miért fontos ez a városnak?

Dr. Mészáros Lajos ország­gyűlési képviselő lapunknak  elmondta: „A ma aláírt megállapodás egy hosszú folyamat eredménye, hiszen a kormány tavaly elhatározta, aktív beavatkozások révén és rendeleti úton olyan helyzetet teremt, hogy a vasmű megmaradhasson, és új tulajdonost találhasson. Ehhez olyan jogi helyzetet kellett kialakítani, amely ezt elősegítette. A másik fontos lépés azt volt, hogy a kormány hat havi bér kifizetését garantálta a dolgozóknak, ezzel áthidalva azt az időszakot, amelyben bizonytalan volt a termelés. A Liberty pedig ekkor már bértermeléssel működtette a gyárat, tehát a folytonosság is megvolt. A Liberty már akkor befektetett a gyárba, amikor még bizonytalan volt a vasmű sorsa, de akkor azonnali beavatkozásokra volt szükség, hogy ne keletkezzenek százmilliárdos károk az üzemben.” Az országgyűlési képviselő ezt követően hozzátette: „A szándéknyilatkozat aláírása azért is fontos, mert mutatja, a Liberty hatékonyan fogja működtetni a vasműt. Folyamatos lesz a munka a gyárban, a dolgozók megtarthatják a munkahelyeiket, de szükség lehet átképzésekre az új technológiai folyamat bevezetése miatt. Ez viszont nem jelent létszámleépítést, a Liberty vezetése úgy nyilatkozott, hogy nem terveznek elbocsátásokat. Ezek mellett az is nagyon fontos, hogy a szén-dioxid-terhelés nagyban csökken majd, és ami nagyon jó hír a dunaújvárosiaknak, hogy a porterhelés gyakorlatilag meg fog szűnni.
 

A felek közösen létrehoznak egy a képviselőikből álló munkacsoportot, amely felügyeli a projekt előrehaladását, kezeli a kihívásokat és biztosítja a hatékony kommunikációt. A felek együttműködnek annak biztosítása érdekében, hogy az új elektromos ívkemencék megfeleljenek a vonatkozó környezetvédelmi és fenntarthatósági előírásoknak, illetve a fölött teljesítsenek.

Világszínvonalú technológiai partnerek

A Liberty Steel Group a GFG Alliance része, amely összefogja a Sanjeev Gupta és családja tulajdonában lévő globális vállalkozásokat és befektetéseket. A GFG Alliance három iparági pillérre épül: a LIBERTY Steel Group, az ALVANCE Aluminium Group és a SIMEC Energy Group. E vállalatok egymástól függetlenek de működésükben közösek az értékek: a fenntartható jövő megteremtése az ipar és a társadalom számára. A GFG Alliance mintegy 35 000 embert foglalkoztat 30 országban, és több mint 20 milliárd USD bevételt termel.

A CISDI Engineering Co Ltd a kínai Csungkingban székelő CISDI Engineering Co., Ltd. olyan állami tulajdonú mérnöki vállalat, amely tanácsadási, mérnöki tervezési, EPC-szerződéskötési és berendezés-integrációs szolgáltatásokat nyújt az acélgyártóknak a világ minden táján. A CISDI több mint 50 éves tapasztalat alapján nyújt minőségi szolgáltatásokat különféle fémipari projektekhez a termelés minden területén.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában