Avatás

2023.10.13. 11:00

Az elsősöket ünnepelték a Vasvári héten (képgalériákkal)

A Vasvári Pál Általános Iskola programsorozata a héten folytatódott, méghozzá jobbnál jobb eseményekkel, izgalmas, játékos feladatokkal, versenyekkel.

Szente Patrícia Andrea

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Az elmúlt két hétben a kisdiákok és a felsős tanulók is remekül szórakoztak. Hétfőn az iskola közösségi tere szépségszalonná vált, ahol csinos sminkek, csillogó, festett körmök, és formás frizurák készültek, a siker pedig garantált volt. Az órák közötti szünetekben ugyanis rengetegen érkeztek a „szalonba”, hogy kicsit megszépüljenek.

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Kedden a már hagyománnyá vált vasváris vetélkedőn vettek részt az iskola felsősei, hiszen már második alkalommal rendezték meg az izgalmas párbajt. A háromfős csapatok a verseny során nem csak a feladatlap felett ülve töprengtek, a megfejtéseket ugyanis sokszor az iskola folyosóin találhatták meg, de volt, hogy a kérdések megválaszolásához tanárok vagy éppen az internet segítségét kellett kérniük.

A szerda is eseménydúsan telt, mivel ekkor zajlott a szintén második alkalommal megrendezett Hétkarikás játékok elnevezésű, sportos vetélkedő, amelyen a város 7 iskolájából 7 csapattal indultak. Az 5. és 6. osztályos diákoknak 7 állomáson kellett helytállniuk.

Csütörtökön elérkezett az iskola legkisebb nebulóinak nagy napja, az elsősök avatása. Az első osztályos gyerekek izgatottan sorakoztak fel délután az iskola tornatermében, ahol már csak percek választották el őket attól, hogy nyakukba kerüljenek a sárga kendők, ezzel pedig a Vasvári iskola teljes jogú diákjaivá váljanak. A kis elsősöknek először játékos próbatételeket kellett kiállniuk, ezután egyesével az iskola lovagjaivá ütötték őket. Az iskola igazgatója, Gálosfai Tímea később beszédében elmondta, az év elején látott megszeppent arcok mostanra már eltűntek, a gyerekek beilleszkedtek, és készen állnak az iskolás évekre. Ezt követően előkerültek azok a bizonyos sárga kendők, amiket a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongosai kötöttek fel az elsősök nyakába.

A Vasvári hét végül pénteken a korábbi napok versenyeinek értékelésével és eredményhirdetéssel zárul, a diákok és tanárok ismét egy eseménydús, élményekkel teli iskolahetet tudhatnak maguk mögött.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában