Szellemek és boszorkányok

2023.10.30. 18:00

Förtelmesen jó halloweeni programok a Széchenyiben

A dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium 70. tanéve alkalmából több rendezvény is készülőben van, néhány pedig már az első hónapokban lezajlott. Ilyen esemény az október végi halloween is, amit a múlt héten ünnepelt meg az iskola.

Szente Patrícia Andrea

A halloweeni programoknak köszönhetően az őszi szünet előtti utolsó tanítási napok igazán izgalmasan teltek a széchenyis diákoknak. 

Fotó: Széchenyi-iskola

A kisgimisek október 25-én, szerdán bújhattak bele félelmetes kosztümjeikbe, ezzel azonban nem ért véget a nap, a 8. évfolyamosok szervezésében ugyanis ötletes feladatokat kellett megoldaniuk az osztályok négyfős csapatainak, mindezt pedig angolul. A szuper hangulathoz az ínycsiklandó, alkalomhoz illő, halloweeni finomságok is hozzájárultak, amikkel a szülők és nagyszülők ajándékozták meg a versenyzőket és a zsűri tagjait.

Fotó: Széchenyi-iskola

A nagyobbak halloween partijára október 27-én, pénteken került sor. Csakúgy, mint a kisgimisek, a felsőbb évfolyamok is megcsillogtathatták kreativitásukat jelmezeikkel. 

 

A diákönkormányzat által megálmodott rendezvényen közel kétszáz álarcos, maszkarába bújt diák szórakozott, természetesen tanáraikkal együtt. Az iskola tornatermében a karaoke és a tánc került a főszerepbe, de a csendesebb kikapcsolódásra vágyók társasozhattak vagy akár filmezhettek is az egyes tantermekben, a bulizástól megéhezett, illetve megszomjazott tanulók pedig a büfé kínálatából válogathattak.

Fotó: Széchenyi-iskola

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában