Dunaújváros

2023.10.10. 11:30

Villámok cikáztak a Széchenyiben

A dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium alapításának 70. évfordulója alkalmából szervezett programsorozat első állomása a Fizikai hetvenkedés névre keresztelt rendezvény volt, amelynek során a diákok betekintést nyerhettek a fizika izgalmas és lenyűgöző világába.

Szente Patrícia Andrea

Fotó: Laczkó Izabella

A fizika-informatika munkaközösség által szervezett szórakoztató, ugyanakkor tanulságos csütörtök délutáni esemény rengeteg érdeklődőt vonzott. Nem is csoda, hiszen egy igazán nagy durranással startolt el a hetvenkedés. Amint azt Simonné Baranyai Anna tanárnő elmondta, a program az iskola fizika-előadójában zajló látványos kísérletek bemutatásával kezdődött, Szendrei Zoltán matematika-fizika szakos tanár közreműködésével. Az előadás során robbantottak, villámokat kreáltak, gyújtogattak – mindezt természetesen biztonságos körülmények között.

Fotók: Széchenyi István Gimnázium
 

A kísérletezés azonban ezután sem szűnt meg. A bemutatót követően ugyanis a gyerekek az iskola folyosóján és a termekben kijelölt állomásokon saját maguk is kipróbálhattak különféle fizikai trükköket. A gyerekeket minden állomáson gimnazisták segítették, akik elmagyarázták továbbá a látott jelenség fizikai háttérét is. Mindezt 17 órakor egy izgalmas filmvetítés követte, amely során a diákok a kémia, fizika és biológia házasságáról, azaz a kvantumbiológiáról szerezhettek ismereteket, miközben finom teát szürcsölhettek és ízletes pattogatott kukoricát majszolhattak. A nyitott rendezvényre számos általános és középiskolás tanuló érkezett, akik lelkesen vettek részt a gimnázium kínálta programokon. 

 
 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában