Sikertörténet

2023.12.31. 17:00

Botrány a Túró Rudi körül

Lassan az év vége felé közeledve, az ünnep alatt sorozatot indítunk portálunkon, amiben szemezgetünk 2023-ban korábban megjelent cikkeink közül. Nem csak a legnépszerűbbek közül válogattunk, hanem érdekes, Dunaújvárosban nagy érdeklődésre számot tartó témák, események, emberi sorsok, sikerek vagy éppen megindító történetek is vannak közöttük. Olvassák ezeket újra karácsony alatt egy csésze forró kávé, tea, vagy akár egy kiváló forralt bor társaságában!

Agárdy Csaba

Fotó: Shutterstock

A Túró Rudi a magyar édesipar egyik sikertörténete. Már gyerekkoromban, a hetvenes években is igen népszerű volt, bár akkor egyáltalán nem ízlett. Sem az édesített túrót, sem az étcsokit nem szerettem. Öregségemre azután a Túró Rudi és nemcsak a klasszikus Pöttyös, hanem a különböző „alfajai” is a kedvenceimmé váltak.

A Túró Rudival kapcsolatban is, mint annyi más magyaros dologgal, rengeteg, mondjuk úgy, városi legenda terjeng. Most azonban feltett szándékunk, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba, és járjuk körül a Túró Rudi múltját, jelenét.

Nézzük a mi Rudink első lépéseit! Tényként kezelhetjük, mint annyi más minden az ötvenes években a Túró Rudi is a Szovjetunióból érkezett hazánkba, de kivételes módon nem erőszakkal, Sztálin utasítására, hanem önszántából. Egy tejipari szakemberekből álló csapat vett részt egy moszkvai tanulmányúton – a szocialista tejipart tanulmányozták – majd néhány évvel később azt vették a fejükbe, hogy egy új, furcsa termékkel állnak elő: édes, enyhén citromos túró, csokimázzal bevonva. 1954-ben Takó Imre, dr. Ketting Ferenc és Borka Zsolt látta meg a Túró Rudi ősét, a „глазированный сырок” (glazirovannij szirok) elnevezésű, túróvaj és zsír keverékéből készült, cukrozott és csokoládéval bevont, lágy állagú, kerek formájú édességet, amit akkor túrómignonnak neveztek el. Ez alapján egy hazai ízvilágnak jobban megfelelő terméket terveztek, ebből lett a Túró Rudi.

Mint annyi másnak, a Túró Rudinak sem volt botránytól mentes a születése. A keresztapjaként is többeket emlegetnek, de tény, hogy végül is Klein Sándor matematika-pedagógus, a pszichológiai tudományok doktora adta a nevet. Valószínűleg a túró alapanyag és a rúd alakú forma miatt. Viszont sokan erkölcstelennek minősítették az elnevezést, köztük a Hírlapkiadó Vállalat reklámcsoportjának a vezetője is, ezért az újságok egy ideig nem voltak hajlandóak reklámozni a terméket.

Az 1954-es moszkvai látogatás óta elég sok idő telt el 1968-ig, amikor is a szovjet szabvány módosított változataként kezdték el gyártani az édességet először a Budapesti Tejipari Vállalatnál, azonban termelési nehézségek miatt hamar átkerült a Szabolcsi Tejipari Vállalathoz, ahol Nyíregyházán indult meg a próbaüzem, ám helyszűke miatt végül Mátészalkára vitték a túróüzembe.

Mivel még a 1980-as években is csak három nap volt a termék szavatossága, így a fogyasztók kiszolgálását végül két gyártó látta el. A Szabolcsi Tejipari Vállalat marcali üzemének értelemszerűen a nyugati országrész jutott, a keleti országrészt pedig a mátészalkai üzem terítette.

A rendszerváltás és a privatizáció a Túró Rudit sem kerülte el. Napjainkban a FrieslandCampina, a világ legnagyobb szövetkezeti tulajdonon alapuló tejipari óriása birtokolja a Pöttyös Túró Rudi névhasználatot (a FreislandCampani a Milli termékeket gyártja). 

2009-ben a Sole-Mizo vásárolta meg a Danone marcali üzletágát, és egyben a „Túró Rudi” védjegyoltalom egyik jogosultja is lett. „Pöttyös Túró Rudi” szóösszetétel védjegye továbbra is a FrieslandCampináé, míg a Sole-Mizóhoz egy védjegyoltalmi bejegyzés kapcsolódik. Ez azt jelenti, hogy más cég nem használhatja a „Túró Rudi” kifejezést a termékein.

E kis történeti áttekintés után térjünk rá az árura, a Túró Rudira. Talán kevesen gondolnák, hogy otthon is igen könnyen elkészíthető, persze vannak nagyon bonyolult receptek, amely a csokoládé temperálását is tartalmazza, de az nem a hobbicukrász kategória.

Ami lényeges, nemcsak a klasszikus értelemben vett Túró Rudiban kell gondolkodnunk, hiszen az ízesítésének a tárháza elég nagy. Tény: otthoni körülmények között is készíthetünk belelő golyót, tekercset, őzgerincformába öntve, tortaként, szeletként, de fagyiként is. Ami közös bennünk, hogy egy-két kivételtől eltekintve, az alapanyagok azonosak.

Elsőként vegyük az alapreceptet. Amire szükségünk lehet: 50 dkg túró, 20 dkg étcsokoládé, 10 dkg porcukor, 10 dkg vaj, 1 citrom reszelt héja, 1 csomag vaníliás cukor, pár csepp vaníliakivonat. (Ebből tizenöt darab 8-10 centiméteres rúdacska jön ki.)

Az elkészítés roppant egyszerű, mivel nem kell sem sütni sem főzni. A túrót törjük alaposan össze egy villával, majd keverjük össze a reszelt citromhéjjal, a cukorral és a vaníliás cukorral, a vaníliás kivonattal. Az egészet egy elektromos habverővel egy kicsit pürésítsük. Tegyük az egészet fél órára a fagyasztóba. (Sok recept zselatin felhasználását is javasolja, de szerintem  macerás és talán egy kicsit „testidegen”, a vaj tökéletesen  elég ahhoz, hogy megfelelően kemény, formázható legyen  a masszánk.) A fagyasztóban annyira megkeményedik a massza, hogy könnyen formázhatóvá válik. A hideg masszából formázzunk körülbelül húsz centi hosszú, vékony hengereket, amelyeket szaloncukorszerűen folpackba csomagolunk. Ezután egy órára tegyük hűtőbe a hengereket. Következő lépésként ketté vágjuk őket, és vízgőz felett jó minőségű ét-vagy tejcsokoládéba mártogassuk, majd tegyük tálcára. Utolsó lépésként a tálcát egy órára helyezzük a hűtőbe, és készen is vagyunk. Ennél a megoldásnál egyszerűbb, ezért jóval gyorsabb is, ha hengerek helyett golyócskákat formázunk a masszából.

Végül álljon itt egy Túró Rudi szelet recept. 

A tésztához be kell szereznünk 8 tojást, 20 dkg kristálycukrot, 25 dkg lisztet, 1 csomag sütőport, 3 evőkanál cukrozatlan kakaóport, 1 dl vizet, 1 dl étolajat.

A krém nélkülözhetetlen kellékei: 50 dkg krémes túró, 3 evőkanál porcukor, 1 citrom leve, 40 dkg natúr görög joghurt, 1 csomag vaníliás cukor, egy kevés vanília kivonat, 1 evőkanál zselatin, 2 dl növényi tejszín. 20 dkg étcsokoládé, kevés olivaolaj.

 

Elkészítés: A tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd hozzáadjuk a kristálycukrot. Néhány perc múlva belekeverjük a tojások sárgáját, és tovább habosítjuk. A kakaóport kikeverjük a vízzel, majd belekeverjük a tojáshabba. A tojásos keverékhez hozzáadjuk az étolajat, majd beleszitáljuk, és fakanállal óvatosan beleforgatjuk a sütőporral elkevert lisztet. Sütőpapírral bélelt tepsibe (30x35 cm) tesszük, és 175 °C-ra előmelegített sütőben sütjük alsó-felső sütéssel körülbelül húsz percig. Tűpróbával ellenőrizzük, ha megsült hagyjuk kihűlni, majd félbe vágjuk. Amíg a tésztánk sül, elkészítjük a krémet. A túrót botmixerrel krémesre keverjük, majd hozzáadjuk a porcukrot, és a citrom levét. A joghurtból kiveszünk három evőkanálnyit, ehhez hozzáadjuk a zselatint, és lassú tűzön feloldjuk. A többi joghurtot hozzákeverjük a túrós krémhez, majd hozzáadjuk a zselatinos joghurtot is. A tejszínt habbá verjük, és beleforgatjuk a túrós-joghurtos krémbe. A krémet rásimítjuk az alsó piskóta lapra. Befedjük a másik piskótával. A csokoládét gőz felett felolvasztjuk, hozzákeverjük az étolajat, picit hűlni hagyjuk, majd bevonjuk vele a süteményt. 

A végeredményünk körülbelül harminc Túrú Rudi szelet lesz.  

Forrás: pottyos.hu, turorudi.info, hu.wikipedia.org

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában