2023.12.19. 11:30
Jó helyre kerülnek a dózsás diákok által feldíszített karácsonyfák (képgalériával)
Fenyőfákat öltöztettek ünnepi köntösbe a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjai.
Fotó: Laczkó Izabella
Az iskolában 26. alkalommal rendezték meg a fenyőfadíszítő versenyt, aminek ötletgazdája Horváth Lászlóné Pancsi néni, az intézmény egykori testnevelés tanára volt, majd a stafétát Pálmai Csilla, a Diákönkormányzat vezetője vette át – számolt be róla Molnár Attila, a Dózsa iskola felsős igazgatóhelyettese.
Idén 15 fenyőfát díszítettek a tanulók, ezek közül egy az iskolát, egy a Családok Átmeneti Otthonát, 13 fa pedig a Szent Pantaleon Kórház osztályait díszíti majd. Szülők és vállalkozók sora ajánlotta fel a fákat, amiknek feldíszítésére, kicsinosítására alsós és felsős diákok egyaránt jelentkeztek. A kórháztól ebben az évben minden versenyző csapat szaloncukrot kapott, ami emelte a dekorálás karácsonyi hangulatát.
Bár az ünnepi fadíszítő versenyre évtizedeken keresztül városi és környékbeli iskolák csapatai is nevezhettek, a fenyőfák felöltöztetésében az elmúlt években, így ez alkalommal is csak dózsás diákok vettek részt . Ettől függetlenül az iskola közössége nem hagyta, hogy ez a nagy múltra visszatekintő hagyomány ellaposodjon, sőt, tervben van, hogy jövőre újra bevonják a környező iskolákat a mókába – mondta Molnár Attila.
Karácsonyfa díszítés a Dózsa iskolában
Fotók: Laczkó IzabellaA Dózsa iskolában egyébként már hetek óta karácsonyi hangulat uralkodik. A díszítőverseny és az eredményhirdetés előtt adventi műsorral kedveskedtek az iskola nyugdíjas pedagógusainak, a jól megérdemelt téli szünet előtt pedig karácsonyi ünnepváró előadáson vehetnek részt az intézmény diákjai, valamint a leendő elsősök és szüleik.