Iskolanyitogató

2023.12.07. 13:00

Mikulás várta a leendő elsősöket a Vasváriban

Elstartoltak az iskolanyitogató programok a dunaújvárosi Vasvári Pál Általános Iskolában.

Szente Patrícia Andrea

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

A rendezvénysorozat első állomása a leendő elsősöknek szólt, akiket szüleikkel együtt kedden délután várták a pedagógusok az intézmény tornatermében. Az iskolakezdés előtt álló nagycsoportos óvodások számára izgalmas, játékos feladatokkal készültek az ünnepeket idéző, piros ruhába öltözött pedagógusok, a kihívás teljesítése után pedig a jól megérdemelt ajándék sem maradt el. A megjelent szülőket és gyermekeiket Gálosfai Tímea, a Vasvári iskola igazgatója köszöntötte, aki elmondta, a nap célja a szórakozás, a mozgás, meg persze az ismerkedés.

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Sportiskola révén a Vasvári pedagógusai mozgásos kihívásokkal készültek a gyerekeknek. Az iskolanyitogató első, „Hová bújt a Mikulás? – Út a kalandokon át” elnevezésű programja során az óvodások egy ünnepi tematikájú játékos délutánt tölthettek az intézményben. A kihívások teljesítését követően a gyerkőcök a Mikulással is találkozhattak, akitől meglepetést is kaptak.

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Az általános iskola még hat iskolanyitogató programmal készül az érdeklődők számára. Legközelebbi eseményük a 2024. január 16-ai kenguru kupa lesz, ahová a gyerekek óvó nénikkel látogatnak majd el. Ezt követően január 27-én sportági bemutatóval, február 21-én szülői klubbal segíti az iskola a szülők döntését. Ugyanebben a hónapban, azaz február 28-án a gyerekeknek lehetőségük lesz a tanító nénikkel ismerkedni egy játékos délután alkalmával, március 13-án pedig már robotokkal játszhatnak a leendő iskolások, végül április 9-én a beiratkozás előtt egy héttel közös tavaszi barkácsolással zárul az iskolanyitogató kavalkád.

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában