Pályaorientációs nap

2024.01.25. 13:30

A Bánki iskola diákjait segítették a döntésben

A DUE Bánki Donát Technikumának pályaválasztás előtt álló diákjait tájékoztatták lehetőségeikről.

Szente Patrícia Andrea

Forrás: Bánki iskola

Amint arról az iskola közösségi-oldalán beszámolt, a fiatalok számára fontos, hogy megtalálják a képességeikhez és érdeklődésükhöz leginkább illő hivatást, amiben kiteljesedhetnek és tartósan motiváltak tudnak maradni ahhoz, hogy jövőbeli terveiket megvalósíthassák. A Bánki iskola e célból tartotta meg január 23-án pályaorientációs napját a 10-12. évfolyam tanulói számára.

Forrás: Bánki iskola

A három évfolyam három különböző előadáson vehetett részt. A 10. osztályosokat a MOL Nyrt. képviseletében Proity András Zoltán segítette a pályaválasztásban, majd Csikósné dr. Maczó Edit a tudatos szakválasztás lépéseiről tájékoztatta a fiatalokat.

A 11. évfolyamosok a „Szoftver, mint termék életciklusai” című előadást hallgathatták meg a CAE Healthcare Kft. képviselőjétől, Leitold Dánieltől, majd a Dunaújvárosi Egyetem kommunikációs intézményvezetője, Lóki Bence számolt be a fiataloknak a továbbtanulási lehetőségekről.

A 12. osztályosok pedig Fajd Bence főhadnagy tájékoztatóját hallgathatták meg a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság képviseletében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában