A lovak közé dobott gyeplő

2024.01.04. 11:30

A langyosakat kiköpi az úr

Demeter Szilárdról azt is mondhatnánk, hogy polihisztor, hiszen többféle területen teszi próbára a tudását.

Agárdy Csaba

Demeter Szilárd

Fotó: Molnár Gyula

Nemrég választották újjá a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) élén, 2018 óta a főigazgatója az intézménynek. Íróként is tevékeny, 2023-ban jelent meg A valahol szabadsága - Rendhagyó hazaszótár című könyve. Ha ez nem lenne elég, basszusgitárosa a Loyal Apples’ Club rockzenekarnak. Demeter Szilárddal Pakson, a Gastroblues Fesztivál lemezbemutató koncertjein beszélgettünk december elején.

A közelmúltban újabb öt évre megválasztották a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatójának. Hogyan értékelné az első ciklusát, és milyen tervei vannak a jövőt illetően?

– 2018 végén egy forráshiányos időszakban vettem át a PIM vezetését. Öt múzeum tartozik hozzánk, mind az ötben rendet teremtettünk, mindegyiket fejlesztettük. Létrehoztuk Magyarország első muzeológusi életpálya modelljét. Megháromszoroztuk a Digitális Irodalmi Akadémián található művek számát, így ott többezer mű, a magyar irodalom színe-java található és érhető el ingyenesen. Végigvezényeltük a Petőfi emlékévet, a 2023-ast, amikor is a költő születésének kétszázadik évfordulóját ünnepeltük. Idén és jövőre az összes Petőfi emlékház megújul. A jövőben szeretnénk a kulturális közönségből közösséget létrehozni. Fontos feladatnak tartom a digitális kulturális adatvagyon összeszervezését. A család az anyákra épül, ők döntenek a gyerekek kulturális fejlődésének irányáról, ezért az anyákat is szeretnénk bevonni a közösség-építésünkbe. Segíteni akarunk az anyáknak. Terveink között szerepel egy közép-európai kulturális együttműködés létrehozása is.

Elég megosztó az Ön tevékenysége, elsősorban a különböző nyilatkozatai miatt. Még a jobboldalról is érik támadások. Hogyan látja a helyzetét?

– Nem vagyok hajlandó elfogadni a szekértábor-logikákat, a magyar kultúra azért erős, mert sokszínű, ha nem így lenne, elveszne. Aztán: a langyosakat kiköpi az úr. Ha hiszünk a saját igazunkban, akkor azt ki kell mondanunk. Hiszek az előre vivő konfliktusokban. Új dolgok akkor születnek, ha az alkotókat ki tudjuk billenteni a komfortzónájukból. 

Helyesnek tart egy olyan nyilatkozatot, amikor valakiknek azt üzente, hogy az ujjaikon játsszák majd el az Örömódát?

– 2015-ben rockzenészként írtam ezt egy Facebook bejegyzésben. Egy olyan történésznek üzentem, aki rendszeresen csesztette a nem politizáló zenekari tagjainkat. Ha bántják a szeretteimet, ma is ugrom.

Egy kicsit tekintsünk vissza a múltba. Ön Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő mellett 2008 és 2014 között dolgozott sajtófőnökként, majd irodavezetőként. Milyen tapasztalatokat szerzett Tőkés László mellett?

– Tőkés László háttérországát szerveztem. A püspök úr rendkívüli ember, mindent össze- és rendben tartott. Nagyon jó tanulóévek voltak számomra. Tőkés László nagyon pontosan látja a lényeget. Egyébként tőle tanultam azt is meg, ha a főnök dolgozik a legtöbbet, akkor követelhet is, akkor nincs mentség.

Ön erdélyi születésű és politizált is ott, hiszen 2012 tavaszán a helyhatósági választáson az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kreatív kampányfőnökeként is tevékenykedett. Milyennek látja a magyarság helyzetét a szülőföldjén, elég egységesek a magyarok, jó hogy Erdélyben több magyar párt is működik, lát esélyt a székely autonómiára?

– Azokon a területeken, ahol tömbben él a magyarság, az önkormányzati választásokkor szerintem jó, ha verseny van. Országos szinten már más a helyzet. De azt látni kell, hogy a Romániai Magyar Demokratikus Szövetség (RMDSZ) az elmúlt évtizedekben az autonómia helyett az államtitkári pozíciókat választotta, és a magyar Bolyai egyetem helyett egy multikulturálisat fogadott el. Az a multikulturalizmus viszont egynyelvű és a nyelve mindig a hatalom nyelve. Nem vagyok benne biztos, hogy az apró lépések politikája nem okozott visszafordíthatatlan kárt az erdélyi magyarság helyzetében. Aki aprókat lép, az későn ér be a célba, ha beér egyáltalán. Nehéz idők jönnek: 2024-ben négy választás lesz Romániában, és a román szélsőjobb nagyon megerősödött. Az Egyesült Államok sajnos a lovak közé dobta a gyeplőt, nem védik már az erdélyi őshonos nemzeti közösségeket, a választásoknál tehát minden magyarnak oda kell állnia.  Az autonómiával kapcsolatban Kós Károlyt idézném, aki azt mondta: „Az lesz a miénk, amit ki tudunk küzdeni magunknak.”

Térjünk át a politikáról a zenére, mert mégis csak Pakson vagyunk, a bluesfesztivál lemezbemutató koncertjén, ahol az Ön zenekara, a Loyal Apples’ Club is fellép. Sőt, a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetőjeként az egyik támogatója is a Gastroblues Fesztiválnak.

– Az első igazi koncertünk itt volt Pakson, tehát mindenképpen kellemes emlékek fűznek a városhoz. Pakson játszani nekem olyan, mint egy labdarúgónak a nemzeti válogatottal részt venni egy világbajnokságon. Paks nekünk nem egy állomás, hanem a cél. Azt szeretném elérni, hogy minden évben itt játszhassunk. Nem tudom, hogy annak idején hogy kerültünk képbe Gárdai Györgynél, a fesztivál tulajdonosánál, de egyszer csak megkeresett, lenne-e kedvünk itt koncertezni. Természetesen volt. Amikor később gond lett a fesztivál finanszírozásával, akkor beszélgettünk Gyurival, és felmerült, tudok-e segíteni nekik. Akkor azt mondtam, ha lesz lehetőségem arra, hogy segítsek, biztos, hogy a paksi bluesfesztivált fogom támogatni. Kiemelten értékhordozó fesztivál, megérdemli.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában