2024.01.07. 20:00
Autós találkozók, motoros felvonulások, koncertek színesítették a nyarat
Nem volt unalmas a 2023-as év. Július és október között számos örömhírről adtunk hírt, azonban megrázó eseményekből sem volt hiány. Íme a harmadik negyedév legfontosabb történései.
Július
A Béke városrészen, a V2 Motorock Cukrászda környékén tartotta aktuális havi összejövetelét a budapesti Citadella Motoros Találkozó július 1-jén, hiszen itt található az ország első, és egyelőre egyetlen motoros tematikájú cukrászdája. Az eseményre közel kétszáz motoros gurult el.
Július 7-8-án harmadik alkalommal tartották meg a Szalki-szigeten az AlfaCityt, amely a világ legnagyobb Alfa Romeo találkozója volt ezernél is több autóval.
A Liberty Steellel köthet üzletrész-adásvételi megállapodást a Dunaferr felszámolója – számolt be róla lapunk július 12-én. A vonatkozó kormányrendelet szerint az értékesítési eljárásban nyertes ajánlattevő személye a Liberty Steel Central Europe Kft., amely a legmagasabb vételárra, 55 millió eurós ajánlatot tett – jelentette meg a Fővárosi Törvényszék a Cégközlönyben.
A dunaújvárosi Szabó Magda Református Iskola 36 tanulója Zánkán, az Erzsébet-táborban nyaralt. Július 12-én az a különleges megtiszteltetés érte a csoportot, hogy a táborba érkező Novák Katalin köztársasági elnökkel együtt vonatozhattak le a tábor strandjáig.
Júliusban is forgatás zajlott a rácalmási Nagy-szigeten. Ezúttal a dán gyártásban készülő Strange című film készült, a filmes csapat pedig a Vízi Gábor Vízitúra Megállóhely szomszédságában vert tábort.
Július 17-én tartották a több héten át zajló Önkéntesek nyara elnevezésű programsorozat záróeseményét. A Jószolgálati Otthon Közalapítvány napköziotthonának gondozottai hétről hétre óriási örömmel vettek részt a zenés, táncos, mesés eseményeken, bemutatókon.
Nyolcvan millió forintot nyert el városunk önkormányzata a fenntartható városfejlesztési stratégiák támogatására a TOP Plusz program keretében – erről számolt be közösségi oldalán dr. Mészáros Lajos, térségünk országgyűlési képviselője közösségi oldalán. A fenntartható városfejlesztés célterület alá tartozó városok pályázhattak a programban elkülönített keretösszegre a stratégiák megalapozására, Dunaújváros pedig a maximálisan igényelhető 80 millió forint támogatást nyerte el.
A Dunaújvárosi Egyetem a 2023-as általános felvételi eljárás során kiemelkedően magas létszámban, összesen 1373 főt köszönthetett a felvételt nyert hallgatók között. Rendkívüli, 234 százalékos a felvételt nyert jelentkezők száma az ezt megelőző esztendő 586 felvételt nyert hallgatójához képest.
Augusztus
Országos nyugdíjas-találkozó színtere volt augusztus 2-án a Szalki-szigeti kemping, a dunaújvárosiak meghívására érkeztek Budapestről, Tácról, Gyömrőről és még Pécsről is vendégek, akiknek sokszínű programokkal készültek: egészségügyi szűrőbusz, prevenciós tanácsadás a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési csapatától, zenés-táncos produkciók várták az érdeklődőket.
Augusztus 5-én a Magyar úti római katolikus templom oldalára ismeretlenek különböző jelképeket festettek. A botrányos eset közfelháborodást váltott ki.
Immár Fürész Gyula Helytörténeti Gyűjteményként várja látogatóit Iváncsa és egyben a kistérség egyetlen közgyűjteménye. A névadó ünnepség 2023. augusztus 6-án zajlott, a névadó pedig a gyűjtemény megalapítója, Fürész Gyula néptanító, tartalékos honvéd alezredes, iskolaigazgató, Iváncsa díszpolgára.
Augusztus 10-én reggel elkezdték a Dunaferr nagyolvasztójának tervezett leállítását, ezt követően augusztus 11-én az acélmű, augusztus 12-én pedig meleghengermű is időszakosan leállításra került az acélpiaci helyzet miatt.
Augusztus 14-én életbe lépett az egyirányú közlekedés Dunaújvárosban a Balogh Ádám utcában. Az új forgalmi rend szerint a Bocskai utcáról lehet csak behajtani a Balogh Ádám utcába, amely így a Táncsics Mihály utca felé lett egyirányú.
A Pesti Vigadóban adtak át állami kitüntetéseket, kulturális elismeréseket és a Népművészet Mestere díjakat augusztus 20-a alkalmából. Kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozat kitüntetésben részesült dr. András István, a Dunaújvárosi Egyetem rektora.
2023-ban Dunaújvárost választotta helyszínül az a közösség, amely az ukrajnai Zaporizzsjai Autógyár (ZAZ) személygépkocsi-márkájának elkötelezett híve. A 11. Zaporozsec találkozóra augusztus 24-én érkeztek a városba és egészen augusztus 27-ig maradtak.
Szeptember
Az Európai Stroke Társaság és az Angels nemzetközi szervezet arany díjat adományozott a Szent Pantaleon Kórház neurológia osztályának az ott végzett magas színvonalú stroke-ellátásért. A díjakat a Magyar Stroke Társaság XVII. kongresszusán, 2023. szeptember 1-jén Siófokon adták át.
Idén is színes programokkal, izgalmas koncertekkel és természetesen rengeteg könyvvel várta résztvevőit a Könyvtér. A szeptember 2-ai rendezvényen a Városháza térre vonult a József Attila Könyvtár közössége azért, hogy vendégül lássa a város és környéke lakóit.
Mintegy kétszáz motoros csatlakozott ahhoz a túrához, amelyet a vérlovagok a megalakulásuk harmadik évfordulója alkalmából hirdették meg. Ez a civil szervezet dunaújvárosi alapítói szállal rendelkezik, hiszen Pribil Sándor, a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány elnöke hívta életre. A szeptember 2-ai guruláson a célállomás a simonpusztai Nemzeti Lovaskultúra Központ volt, ahol egy rendvédelmi és hagyományőrző napot tartott a Nemzetközi Rendőrszövetség magyar szekciójának budapesti szervezete.
A Csík zenekar lépett fel szeptember 7-én a Bartók színpadán, nem is akármilyen produkcióval. A műsor címe: A változó szerencse szekerén. A zenekar összeállításának vezérfonalaként Petőfi Sándor 1847-ben írt Úti levelek című írását használták.
A Dédszüleink öröksége címet kapta az a szeptember 9-én nyílt kiállítás, amely a helyi római katolikus egyházközség nagytemplomában, a Krisztus Király főtemplomban kapott helyet. A tárlaton olyan ereklyéket tekinthettek meg a látogatók, amelyeket az előző két évszázadból őriztek meg az utódok.
Az egész országot megrázta a szeptember 10-én tartott székesfehérvári repülőnapon történt légi katasztrófa, amely során a bemutatót tartó egyik repülő hatalmas robbanás kíséretében a rendezvényre érkezett parkoló autók közé, a földnek csapódott. A baleset következtében a gépen ülő pilóta és fia életét vesztette, a közelben tartózkodók közül pedig hárman súlyos égési sérüléseket szenvedtek, egy kisgyerek könnyebben sérült.
Megtelt a katolikus templom Rácalmáson szeptember 16-án, hiszen Spányi Antal megyés püspök – aki utoljára 2012-ben, 11 éve misézett Rácalmáson – szentmise keretében áldotta meg a felújított templomot. A 2022 júniusában tűz ütött ki a rácalmási katolikus templom sekrestyéjében, ennek következtében pedig az épület részben kiégett, és jelentős kárt okozott a tűzvész során keletkezett korom. A felújítás megtörtént, ezt követően pedig nagy lelki igény mutatkozott, hogy az elvégzett munkát áldás kísérje.
A Liberty Steel Group és a kínai Cisdi Engineering Co. szeptember 20-án partneri megállapodást kötött, aminek célja, hogy a Gazdaságfejlesztési Minisztériummal együttműködésben előkészítsék a Dunaferr acélművek termelésének szén-dioxid-mentesítését. A Liberty és a Cisdi olyan szén-dioxid-mentesítési tervet dolgoz ki és hajt végre, amelynek keretében a dunaújvárosi vasmű a szénalapú acélgyártásról az elektromos ívkemencés technológiára tér át.