Dunaújváros

2024.01.26. 11:30

Suliváró program és ABBA gála a Szent Pantaleimon iskolában (képgalériával)

Az ismerkedés, a szórakozás és a jótékonyság került a főszerepbe a Szent Pantaleimon Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és AMI szerdai eseményén.

Szente Patrícia Andrea

Fotó: Laczkó Izabella

Az iskolakezdés előtt álló nagycsoportos óvodások és szüleik ismerkedhettek a Szent Pantaleimon intézményével, közösségével a január 24-én tartott suliváró rendezvényen. Az iskola második nyílt napi programján a gyerekeket kézműves programokkal várták, míg az anyukáknak és apukáknak a leendő tanítók mutatkoztak be.

Fotó: Laczkó Izabella

Az iskola a beiratkozás előtt még három suliváró eseménnyel készül: február 21-én, 16:30-kor „Izgő-mozgó” foglalkozásra várják az érdeklődőket, ahol a tánc, tollas, valamint a lábtoll labdával ismerkedhetnek meg a résztvevők, március 20-án, 16:30-kor a „Mese-mese mátka” elnevezésű programon a gyerekek egy, a tanító nénik által tartott vidám mesedélutánon vehetnek részt, végül április 10-én, szintén 16:30-as kezdéssel „Hajladozót” tartanak a gyerekeknek, ekkor zajlik majd az intézmény táncos alkalmassági felmérése.

Fotó: Laczkó Izabella

A suliváró rendezvény után az iskola ABBA előadásán látta vendégül a szülőket és gyermekeiket, amely során az Alapfokú Művészeti Iskola növendékei mutatták be, mit tudnak. A gyerekeket az intézmény táncpedagógusai, Tóth-Varga Zsuzsanna, Bálint Judit és Bostyai Emília készítették fel. A műsorral nem csak a szórakoztatás volt a cél, hanem a jótékonyság is, hiszen a folyamatosan bővülő előadásra eladott jegyek bevételét az iskola aulai széksorainak megemelésére szeretnék fordítani.

A gálán kicsik és nagyok egyaránt remekül szerepeltek, a színvonalas egyórás műsor során a diákok szóló, duó, trió és csoportos formációban is felléptek. A közönség számos érzelmes, megható és megannyi vidám, pörgős produkció szemtanúja lehetett, a táncok nagy részét pedig természetesen megunhatatlan ABBA slágerekre adták elő.

A táncos műsort január 25-én, csütörtökön is megtekinthették az érdeklődők, erre az előadásra pedig a fellépők új koreográfiákkal és bővült repertoárral készültek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában