Az én Pannoniám

2024.04.03. 08:00

Böszörményi Csilla és Szabó Noel szépen teljesített a döntőben

A Szekszárdi Garay János Gimnázium immáron tizenhatodik alkalommal hirdette meg „Az én Pannoniám” című vers- és prózamondó versenyét a Kárpát-medencei középiskolások számára.

Molnár Emese

Forrás: Az iskola Facebook oldala

Három művel lehetett nevezni: egy Tolna megyéhez kötődő író vagy költő; egy, a 2023/2024-es tanévben évfordulós magyar költő/író; illetve egy, a kortárs magyar irodalomból választott alkotó versével vagy prózájával – mindezekről a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium számolt be annak apropóján, hogy az előzetes videós válogatás után két tanuljuk, Böszörményi Csilla és Szabó Noel is a döntőbe jutott. A fináléban huszonnégy fiatal bizonyíthatta tehetségét, előadói képességét. A középiskola részletezte, a rangos megmérettetés március 19-én a Szekszárdi Német Színházban volt, ahol Tóth Zsuzsanna előadóművész, Csomor Csilla színművész, Orbán György előadóművész, valamint Wiegmann Alfréd rendező zsűrizte a nagyon erős mezőny produkcióit. Döntésük alapján Szabó Noel ezüst, Böszörményi Csilla bronz minősítéssel térhetett haza. A széchenyis diákokat Péntek Klára pedagógus készítette fel a versenyre.

Forrás: Az iskola Facebook oldala

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában