A hatalom megtartásáért mindent

2024.05.08. 11:30

A Jobbik megkapta az országos ellenzéki politikától Dunaújvárost?

A címben szereplő kérdés már csak azért is érdekes, mivel a közvéleménykutató cégek a Demokratikus Koalíciót, azaz a DK-t jóval magasabb támogatottsággal jegyzik, mint a Jobbikot, amelyet csak 1 százalékon mérnek. Éppen ezért szüksége van a Jobbiknak arra, hogy valahova betagozódjon. Ez történik Dunaújvárosban is, - amely a Jobbik politikai rezervátumává vált - amikor a Rajta Újváros! Egyesület köntösében kampányolnak. Dunaújvárosban ugyanis a polgármester, az egyik alpolgármester, a Táborállásra települt önkormányzati képviselő-jelölt, a kampányfőnök, a kabinetvezető és a kommunikációs vonal döntő része is a Jobbikhoz köthető. Külünösen szemet szúr ez, hiszen a helyi jobbikosok korábban élesen bírálták a DK elnökét és alelnökét, Gyurcsány Ferencet és harcostársát is.

Duol.hu

Fotó: LI

A közelmúlt béli Sugárúti Fesztiválon, a Vasmű úton maga Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke kihasználva az alkalmat az 1 százalékon egyensúlyozó Jobbiknak is kampányolt az európai uniós választások kapcsán. 

Hogy is van ez? Elbújva egy közös logó mögé?

A Rajta Újváros! Egyesület mostani kampányfőnöke Dunaújvárosban az a jobbikos Szabó Gábor, aki 2007 elejétől részt vett a Magyar Gárda Egyesület és a Magyar Gárda Mozgalom létrehozásának, megszervezésének előkészítésében mint a tíz alapító egyike. A Magyar Gárda Egyesület alakuló ülésén a szervezet alelnökévé választották. A bíróság azonban - többek között - megállapította, hogy az egyesület és a mozgalom tényleges tevékenysége nem volt összhangban a célkitűzéseikkel, 2009-s feloszlatásuknak ez volt az egyik oka. A bíróság indoklása szerint ugyanakkor a félkatonai szervezet létrehozása, annak erőszakos fellépései túlmentek a véleménynyilvánítás szabadságán, ezért az állam jogosan léphetett fel velük szemben. Mindez a ma már szövetséges Gyurcsány Ferenc kormányzása időszakában történt. Szabó Gábor jobbikos országos szerepvállalása közismert, hiszen a Jobbik pártigazgatójaként, majd a Jobbik országos választmányának elnökeként működött, számos rendezvényen vett részt. Egy ilyenen 

Szabó Gábor a Jobbik egy demonstrációján a színpadon égette el az Európai Unió, mint intézmény zászlóját

 tiltakozásul az EU Magyarországgal szembeni politikája ellen. Az országos politikától saját bevallása szerint már visszavonult, de 2023 őszén elvállalta a Dunaújvárosban jelenleg a városvezetést adó Rajta Újváros! Egyesület kampányfőnöki tisztségét a 2024-es önkormányzati választásokra. Bár az EU-s és az önkormányzati két külön választás, de mégis ugyanazok a pártok vesznek részt benne. Ne gondoljuk azt, hogy ezt a dunaújvárosi „rajtások” nem tudják. Akár elbújnak egy közös logó mögé, akár nem! Önkormányzati választási plakátjaikon ugyanis most már nem szerepelnek az ellenzéki pártok logói, emblémái, ami alapvetően az alacsonyan jegyzett pártok, a Jobbik, a PM, az LMP, és a Momentum érdeke, akiket Gyurcsány DK-ja politikai értelemben már bekebelezett.

Mindent a hatalomért?

Pedig közel tizenöt évvel ezelőtt párttársai és a választók is „elzavarták” Gyurcsány Ferencet a politika színpadáról. Közismert, hogy Gyurcsány Ferenc 2004-ben megpuccsolta párttársát, a regnáló MSZP-s miniszterelnököt, Medgyessy Pétert, 2006-ban pedig, az öszödi beszéd elhangzása után, mint politikus morálisan végképp megbukott. Ezután 2009-ben, mint miniszterelnök is le kellett, hogy mondjon, mert a koalíció kihátrált mögüle. Elveszítette akkori pártja az MSZP, és akkori koalíciós partnere, az SZDSZ bizalmát.

Gyurcsány Ferenc ezt követően – egyéni céljait már akkor prioritásként kezelve – megbontotta az MSZP egységét, először csak külön platformot gründolva ezen belül, majd 2011-ben külön pártot létrehozva, amely felesége – a kommunizmus legsötétebb korszakához köthető Apró család sarjaként megismert - Dobrev Klára nevének kezdőbetűire hajazva DK-ként, azaz Demokratikus Koalíciónak csúfolva lett bejegyezve. A közel tizenöt évvel ezelőtti folyamatokban Gyurcsány gyakorlatilag saját politikai céljainak elérése érdekében lenullázta az MSZP-t, annak választóit elbizonytalanította, és ezzel meg is kezdte a többi ellenzéki párt súlytalanná tételét. Okkal merül fel a kérdés, 

hogyan lehet Gyurcsányban megbízni, ha akkori saját pártját, az MSZP-t is átverte? 

A dunaújvárosi Városházán zajlik az élet  Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Gyalázkodó újvárosi szövetségesek

Az ellenzéki összefogásban számos országosan ismert pártpolitikus nyilatkozott már korábban is arról, hogy nem szeretne Gyurcsánnyal egy listán indulni, nem szeretne politikai közösséget vállalni vele, de ma már jól látható, hogy a hatalomért mindenre képesek. 

Dunaújvárosban hasonló kijelentéseket tett Gyurcsányra korábban a jobbikos Pintér Tamás, jelenlegi dunaújvárosi polgármester is, aki épp a DK oldalvizén „befutva” lett az a 2019-es önkormányzati választásokon. És nem mehetünk el szó nélkül a mellett sem, ahogy a szintén jobbikos – most épp önkormányzati képviselő-jelöltként induló - Kálló Gergely nyilatkozott pár éve a DK alelnökéről, Molnár Csabáról. 

A közgyűlés munkáját nagyobb részben a jobbikos kommunikátorok irányítják  Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

A balliberális oldalon kikötött jobbikos Pintér Tamás – nem palástolva érzelmeit a DK elnökről – az nyilatkozta: „Hogyha rajtunk múlna, akkor egyébként már Gyurcsány Ferencnek a börtöncellájának a zárjában már ott rohadna a lakat.” És egy több évvel ezelőtti dunaújvárosi DK rendezvényen is felszólalt kéretlenül, amelyet akkor épp a jelenlegi DK-s alpolgármester, Mezei Zsolt moderált: 

Elloptátok ti már azt a pénzt, ami a hazánké volt. Mocskos hazaárulók. – mondta Pintér akkor a DK-s rendezvényen. 

(Nem maradtak el a közönség soraiból sem a reakciók: „Te vagy hazaáruló; Anyád, te b.rom;”)

Kálló Gergely sem gondolta még jópár éve, hogy egyszer egy nagyobb közösség képviselője lehet, ezért hát egy jobbikos Facebook felületen megosztott DK-s video szereplőjéről, Molnár Csaba alelnökről azt nyilatkozta: „A videóban szereplő görény testesít meg nagyon sok mindent, ami ellen küzdünk. A videóban szereplő alak annak a Gyurcsánynak a táskavivője, hűséges fegyverhordozója, aki szintén szétlopta a hazánkat, lövetett 2006-ban, asszisztált a deviza hitelek terjedéséhez és még nagyon sok bűnét sorolhatnám...”

És mégis?

Pedig egykor épp a Jobbik volt az egyik olyan párt, amelyik markánsan elhatárolódott Gyurcsány Ferenctől. Ha visszapörgetjük az idő kerekét, akkor azt láthatjuk, hogy a Jobbik 2003-ban épp Gyurcsány ellenében alakult párttá. A 2009-es áttörésük és a 2010-es parlamenti választásokon a Jobbik sikere annak köszönhető, hogy Gyurcsány Ferenc volt kormányon és ekkor olyan társadalmi válság alakult ki, amelyen a Jobbik meg tudott erősödni. Ma viszont az látható, hogy a Jobbik vezetői már eddig is közeledtek és továbbra is közelednek Gyurcsány Ferenc pártjához, így 

a Jobbik is az egykori kommunista, mára balliberális pártok között kötött ki. 

Okkal merül fel a kérdés, hogyan lehet közeledni ahhoz a politikushoz, ahhoz az ideológiához, amelyet elítéltek és amellyel folyamatosan szemben álltak országos szinten és Dunaújvárosban is. 

Ahogy cikkünk elején is írtuk, jelenleg a DK-t jóval magasabb támogatottságúnak mérik a Jobbiknál, mégis Dunaújvárosban a polgármester, az egyik alpolgármester, és az ide lapátolt  kampányfőnök, kabinetvezető és Kálló Gergely, valamint a kommunikációs vonal is a Jobbikhoz köthető. Egyetlen oka lehet ennek: szívvel, lélekkel harcolnak azért, hogy ne essenek ki a hatalomból!

Összefoglalva tehát: 2019 óta egy jelenleg 1 százaléknyi Jobbik párti polgármester és alpolgármestere és egy 12 százalékos DK ( + 2 párttal koalícióban összesen ) két alpolgármestere vezeti a Dunaújvárost. Mindenki vonja le a következtetést, mi lenne a különbség mozgástérben 2024-től, ha nem ők lennének a város élén.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!