Szombaton

2023.02.23. 17:30

Szépirodalmi felolvasónapra várják az igényes közönséget

Február 25-én, szombaton 10 órakor irodalmi ünnepe hívják a kultúra iránt fogékony közönséget a dunaújvárosi református templomba. Wass Albert, Petőfi Sándor és több neves író, költő műveiből olvasnak fel az egésznapos rendezvényen, ezen kívül előadások, filmvetítés és koncert is színesíti a programot.

duol.hu

A program első felében Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója mond beszédet

Forrás: jakd

Wass Albert munkásságát sokáig tiltották Magyarországon, de a rendszerváltás után sem lettek ismertek a művei a nagyközönség számára. Hegedűs Gergely András ötlete volt, hogy Wass Albert műveiből felolvasónapot tartsanak országosan és világszerte több helyszínen, ahol magyar közösségek élnek, ezzel is népszerűsítve a szerzőt. 2004. február 21- én este 6 órakor 13 helyszínen indult meg a felolvasás. A több ezer olvasót mozgósító akció felejthetetlen élmény volt valamennyi résztvevő számára. 

2010-ben elérkezett az idő, Wass Albertet nem kellett külön kiemelni, ismertté vált. A szépirodalmi ünnepeken Wass Albert mellett már más, nagy magyar írók és költők művei is elhangoztak, jelezve azt, hogy az ő helye is azonos értékű a magyar irodalomban. 

A felolvasónap várja az irodalom iránt fogékony közönségét
Forrás: jakd.hu

A felolvasások azóta is zajlanak, minden évben 55-60 helyszín csatlakozik általában február utolsó hétvégéjének programjához. Vannak, akik 25 órában, maratoni hosszúságban rendezik meg a magyar szépirodalmi ünnepet, míg mások kevesebb időtartamban tartják meg. Így van ez Dunaújvárosban is. Az egyik szervező elmondása szerint 2015-ben székesfehérvári barátok hívták meg őket a felolvasásra. Ugyanebben az évben a Bartók Színházban is előadtak egy művészi kivitelű műsort a rendezvényhez kapcsolódóan. A résztvevőket lenyűgözte a székesfehérvári légkör, az ünnepélyesség, a meghittség, a korhűen berendezett díszlet, az összetartozás érzése. Elhatározták, hogy ők is csatlakoznak. A következő évben Székesfehérvár és Dunaújváros közösen rendezte meg az eseményt, majd azt követően már külön-külön. Az első két évben a Református Templom adott otthont a rendezvénynek, majd az Evangélikus Templom. A szervezők feltett szándéka volt, hogy a templomok után „világi” helyszín is legyen, ahol szélesebbre nyitható az érdeklődők köre. Örömmel és köszönettel vették, hogy a következő évben, 2019-ben a József Attila Könyvtár karolta fel az irodalmi ünnepet. 2020-ban ismét az Evangélikus templomban került megrendezésre a felolvasó nap, majd a covid-járvány idején egy rövidfilmes változattal kívántak adózni a hagyományok előtt. 

Kiss Kálmán tanárúr előadásai mindig érdekesek 

Az éveken át kitartó felolvasások elérték a megfogalmazott célt, egyre több diákhoz és felnőtthöz jutnak el Wass Albert értékközvetítő gondolatai, más költők és írók építő üzenetei. Minél több szín, hangulat és érték jelenik meg az együtt töltött órák alatt. Így lesz ez idén is, hiszen február 25-én újra a kezdő helyszínen a Református Templomban rendezik meg az immáron Irodalmi Ünneppé avanzsált nyolcadik felolvasónapot. Tíz órakor kezdődik a műsor ünnepélyes megnyitóval, Czeglédi Péter Pál, református tiszteletes és Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója mond beszédet, a déli harangszó után pedig Baltási Nándor katolikus plébános mond áldást. Idén külön hangsúlyt kap Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója. Ezért Kiss Kálmán költő, tanár irodalomóráját hallgathatják meg a résztvevők Petőfi életének érdekességeiről. Ezt követően egy portréfilmet láthatnak az érdeklődők „Századfordító magyarok: Wass Albert” címmel. Ezen kívül regényrészleteket, verseket, életrajzokokat hallhatunk a felolvasók előadásában. A 17 órai ünnepélyes zárás után a Neopolis együttes koncertje szórakoztatja a közönséget.

Az irodalmi napon bárki felolvashat a közönség soraiból
Forrás: jakd.hu

A szervezők szeretettel hívnak és várnak mindenkit, aki kedvet érez valamely magyar irodalmi mű, vagy műrészlet tolmácsolásához vagy az irodalmi nap megtekintéséhez. Aki kedvet érez arra, hogy irodalmi előadásával színesítse a műsort, bátran jelentkezzen a helyszínen. A rendezvényhez tetszőlegesen lehet csatlakozni bármikor, de aki teheti maradjon végig, hiszen ritkán van ilyen szép művészeti esemény a városban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában