2021.11.02. 20:10
A Paks hozzájárult a halasztási kérelemhez
Dunaújváros – Az NB III közép csoportjának 15. fordulójában elmaradt a Paksi FC II – DPASE összecsapás, amit vasárnap rendeztek volna meg.
2021.10.03. DPASE-ESMTK felnőtt férfi NBII labdarúgó mérkőzés Dunaújváros Stadion Fotós: Szabóné Zsedrovits Enikő SzZsE Dunaújvárosi Hírlap DH
Fotó: Zsedrovits Eniko
A Dunaújváros PASE a Facebook-oldalán kiadott közleményében leírta, a két klub közös megegyezése alapján a találkozót későbbi időpontban rendezik meg. A mérkőzést november 17-én, délután egy órakor vívják a felek.
A Paksi FC hivatalos honlapján pedig az alábbiak jelentek meg: „Remeklő és a bajnoksága negyedik helyén álló tartalékcsapatunk október 31-én hazai pályán fogadta volna a szomszédvári alakulatot, a Dunaújváros gárdáját. A találkozó kétségkívül rangadónak ígérkezett, hiszen az újvárosiak is felettébb jól kezdték a 21/22-es kiírást, a második helyen tanyáznak. A két csapatot pedig mindösszesen három pont választja el egymástól. A Dunaújváros sérülésekre és betegségekre hivatkozva halasztási kérelemmel fordult klubunkhoz, amelyet mi maximális megértéssel elfogadtunk, így az e hétvégi összecsapás elmarad!
Sérülések, betegségek miatt nem tudott kiállni a DPASE
A pótlásról is megszületett a megállapodás. Ellenfelünk játékosainak jobbulást és mihamarabbi felépülést kívánunk. Találkozunk jövő hónap közepén!”
A hétvégi forduló eredményei: MTK Budapest FC II – Kozármisleny 0–3, Makó – Budapest Honvéd-MFA II 0–1, Balassagyarmat – FTC II 1–3, Gerjeni SK – ESMTK 2–1, Rákosmente – Hódmezővásárhely 2–4, Iváncsa – Mohács 4–0, Dabas-Gyón – Cegléd 0–3, Vác FC – FC Dabas 1–1, Monor – Szekszárdi UFC 1–0.