2024.05.08. 15:35
A Rácalmás nem állt ki, Kulcs pontot szerzett
A Fejér vármegyei labdarúgó-bajnokság III. osztály déli csoport 22. fordulójában az utolsó előtti Kulcs jó játékkal döntetlent ért el a nálánál négy hellyel előrébb álló Cecével.
A Kulcs és a Cecec nem bírt egymással
Fotó: Horváth László
Meglepetésre a listavezető Kisláng osztozott a pontokon a negyedik helyet elfoglaló Kőszárhegy csapatával. Szoros volt az eredmény Alapon, ahol a Tác-Csősz együttese diadalmaskodott. A tabellán tizenharmadik Kulcs örülhetett otthon az egy pontnak a kilencedik Cece ellen.
Kulcs–Cece 1-1 (1-1)
Kulcs: Virág, Gallai, Godó, Ócsai, szekszárdi, Balla, Virág, Horváth, Cseresnye, Nyuli, Molnár. Cserék: Ócsai, Kozma, Plézer, Kis-Szabó.
Cece: Joháczi, Csányi, Kacz, Kovács, Jakubek, Klazer, Budai, Baki, Balassa, Bagi, Szalai. Cserék: Sohonyai, Klazer, Király.
Már az első félidőben dűlőre vitték a mérkőzés sorsát a csapatok. A 32. percben a vendégeknek Kovács szerzett vezetést egy szögletből beadott labdával. A 40. percben aztán a kulcsi játékosedző Ócsai egyenlített egy hazai akció végén. Ezzel be is állította a végeredményt.
Ócsai Norbert így értékelte a találkozót: – Elégedett vagyok a csapatom játékával. A nehéz pálya ellenére rövidpasszos, gyors játékot mutatott be a csapat. Sok helyzetet alakítottunk ki, amiből öt-hat ziccer volt a kapussal szemben. Sajnos a helyzetkihasználásunk nem volt jó, ennek is köszönhető a döntetlen végeredmény. Azonban a mutatott játékhoz gratulálok a csapatomnak.
A Rácalmás nem tudott kiállni a negyedik Nagylók ellen, így 3-0-ás vereséget szenvedett a zöld asztalnál.
A forduló további eredményei: Kőszárhegy – Kisláng 4-4, LMSK – Vajta 3-2, Szabadegyháza – Lajoskomárom II. 1-5, Alap – Tác-Csősz 3-5, Dég – Sárszentágota 1-1.
A bajnokság állása
H. | Csapat | M. | Gy. | D. | V. | LG. | KG. | GK. | P. |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | KISLÁNG | 22 | 18 | 4 | 0 | 64 | 17 | 47 | 58 |
2. | LAJOSKOMÁROM II. | 22 | 17 | 1 | 4 | 73 | 30 | 43 | 52 |
3. | NAGYLÓK | 22 | 15 | 0 | 7 | 64 | 46 | 18 | 45 |
4. | KŐSZÁRHEGY | 22 | 14 | 2 | 6 | 58 | 42 | 16 | 44 |
5. | LMSK | 22 | 12 | 3 | 7 | 58 | 39 | 19 | 39 |
6. | SÁRSZENTÁGOTA | 22 | 9 | 3 | 10 | 55 | 52 | 3 | 30 |
7. | VAJTA | 22 | 9 | 2 | 11 | 52 | 55 | -3 | 29 |
8. | DÉG | 22 | 9 | 1 | 12 | 41 | 50 | -9 | 28 |
9. | CECE | 22 | 8 | 4 | 10 | 32 | 44 | -12 | 28 |
10. | TÁC-CSŐSZ | 22 | 7 | 6 | 9 | 56 | 59 | -3 | 27 |
11. | RÁCALMÁS | 22 | 7 | 2 | 13 | 39 | 53 | -14 | 23 |
12. | ALAP | 22 | 5 | 2 | 15 | 41 | 73 | -32 | 17 |
13. | KULCS | 22 | 4 | 4 | 14 | 32 | 56 | -24 | 16 |
14. | SZABADEGYHÁZA | 22 | 1 | 4 | 17 | 30 | 79 | -49 | 7 |