A partvédelmi munkát sohasem lehet befejezni

- Mindenki ezt kérdezi! Mintha képes lennék leállni... Jó, jó, a nyugdíj első hónapjaiban megcsinálom az otthon elmaradt munkákat, befejezem a kerítést, egyebek, de legkésőbb jövőre már úgyis visszahúz a szívem: az biztos, hogy örömmel fogok konzultálni a partfal-felújításról, nézni a munkák előrehaladását. Nekem ez valóban szívügyem! Szerencsére, úgy látom, az utódom sem zárkózik el ettől a fajta átmenettől.

- Végül is közel tíz évig vezetted az ország egyik utolsó, ha nem a legutolsó olyan cégét, ami nevében is vállalat : a Dunaújvárosi Partvédelmi Vállalatot. Milyen volt ez a tíz év?

- Küzdelmes, de szép! Eredetileg vasútépítési és pályafenntartási technikumban érettségiztem (éppen most volt a 45 éves érettségi találkozónk), de végül városépítési-városüzemeltetési diplomát szereztem. Márpedig Dunaújváros, amellett, hogy az egyik, majdnem vegytisztán mesterséges város az országban, olyan település, amelynek sorsa elválaszthatatlanul kötődik a parti védművek sorsához. Mielőtt ehhez a vállalathoz kerültem (azért jegyezzük meg, hogy az érvényes jogszabályok szerint vállalatot ma is lehetne alapítani: az a jó benne, hogy nem kerülhet piaci forgalomba, nem lehet részeket megvásárolni belőle, ami a partvédelemnél nagyon fontos), a városi tanács, majd az önkormányzat beruházójaként sokat dolgoztam ezen a rendszeren. Volt közöm például a Római városrész alatt kiépített védelmi rendszerhez. Aminek keretében az eredetileg függőleges tereplépcsőkből álló rendszert szelídebb, szebb, de ugyanolyan megbízható rézsűkké építettük át, legalább részben. Takarékossági okokból: a castrumi védműveknél kitermelt földet tárolókba szállítani legalább húszmillió forintba került volna, ami akkor nagy pénz volt egy városnak.

- Azt mondják, Európa-szerte páratlan ez a partvédelmi mű, ami Dunaújvárosnál kiépült. Igaz ez?

- Az biztos, hogy ilyen komplex rendszer, amiben a talajvíz-kitermelés, a vízelvezetés, a támasztó töltések, a tereplépcsők és a figyelőhálózat együtt épült ki, sehol nincs!

- Mennyibe került? Lehet tudni?

- Hogyne: Zarándi László, az a tervező, aki talán a leghosszabb ideig foglalkozott ezzel a partvédő művel, frappáns tanulmányban számította ki, hogy mai árakon legalább húszmilliárd forintba került az egész rendszer kiépítése az 1964-es földcsuszamlás után.

- Hihetetlen összeg... Annyiból talán egy új várost is fel lehetett volna építeni...

- Akkorát, amekkora 1964-ben létezett, biztosan.

- Végül is a Duna szinte teljes magyarországi szakaszának jobb partján okoz nehezen elhárítható gondokat a legutóbbi jégkorszak óta felhalmozódott lösz. Megérjük valaha, hogy ezt a problémát megoldják?

- Nem említetted a Balaton keleti és déli partján Kenesét, Aligát, Földvárt, Fonyódot, ahol szintén löszmozgásokkal küzdenek. Viszont a Duna-parton jelentősebb gondot tudtommal Ercsi és Dunaszekcső között okoz a lösz. Másutt is van talajmozgás, partomlás, de nem ilyen mértékben. Ercsiben, ugye, háromszor is nekikezdtek a Halász utcai telkek előtti part rendezésének, komoly, dréncsöves vízgyűjtőrendszert, támasztó szádfalakat építettek ki, de még nem sikerült teljes mértékben megoldani a problémát. Rácalmáson alig tíz év alatt több száz millió forintnyi pályázati pénzt költöttek a lakóterületek biztosítására, és még mindig nem végeztek teljesen. Dunaújvárosban a meglévő partvédő művek, a gépészeti berendezések, vízkitermelő és figyelő kutak felújításának első üteme is több mint háromszázharmincmillió forintba kerül. Most szerkesztjük, a városüzemeltetési iroda koordinálásával, a jövőre kezdődő második felújítási ütem pályázatát, ami nagyjából a duplájába kerül, s akkor még csak a meglévő partvédő rendszerek felújításáról beszéltünk! A Táborállás alatt egy méternyi védőtöltés sincs, hogy a Vidám Park és a Papírgyári út elején lévő ipartelepek alatti partrészről ne is beszéljek! Vagyis: rengeteg pénzbe kerül egy-egy partszakasz biztosítása, és mire végeznek az egyik helyen, lehet kezdeni a másik felújítását, kiegészítését, megerősítését. Úgyhogy szerintem ennek a munkának soha nem lesz vége...

- Egyértelműen kimondhatjuk, hogy Dunaújváros biztonságban van?

- Amíg ez a partvédelmi rendszer áll és működik, addig igen.

- Megnyugtató. Csakhogy ez nem egyszerűen egy műszaki rendszer, hanem már-már egy arborétum is, ami az acélszobrokkal együtt a város egyik nevezetessége!

- Legalábbis az lehetne. Elődeim kezdték el a védművek területének betelepítését gondosan összeválogatott növényekkel, amelyek között több ritkaság is található, de a tájjellegű, őshonos növények megőrzésére, bemutatására is törekedtek-törekedtünk ezen a százhúsz hektáron. Bízom benne, hogy utódaink is folytatják majd ezt a munkát: ez egyelőre csak a ráfordítható pénzmennyiség szempontjából kérdéses.

- Miért csak lehetne a város nevezetessége?

- Mert sétányokat, közvilágítást kellene kiépíteni; rendbe hozni a vízpart melletti részt; ahol lehet, ott feloldani az építési tilalmat, hogy kiszolgáló létesítmények épülhessenek; és mindenekelőtt össze kellene kötni az alsó Duna-partot a belvárossal! Az én vágyálmom egy sikló vagy felvonó építése, de volt, aki bobpályát álmodott oda. Mások szórakozónegyedet építenének. Az a baj, hogy bár számos szép elgondolás született már, ezekből alig valósult meg valami. Talán most, hogy az önkormányzat a szabadstrandra is nagyobb figyelmet fordít, változik valami. Tán több magánkezdeményezésnek is helye lehetne...