2017.03.10. 21:40
Tanóra tízpercben
Jön. Végre jön. Már nagyon várjuk. Még nincs itt, de közeledik, azaz jön. Hogy mi? Hát a tavasz!
Ugyanilyen türelmetlenül vártam elsős egyetemistaként egykor. Nagyon untam az előadást, alig fogtam fel belőle valamit, furcsa nyugtalanság bizsergett bennem. A szünetben leléptem, s kiballagtam a Duna-partra. Becsuktam a szemem, hogy ne érezzek mást, csak a langyosodó szellő simogatását. Szemembe káprázott a víz, és megszólalt bennem a vers. Neki köszönhetem, hogy ma is eleven az emlék.
Tavasz a Duna-parton
Dödörészve fura, /
butuska dalt,
sétálgatok, zümmög /
a Duna-part.
A huncutkodó játszi /
délután
licseg-locsog, /
hempereg / a Dunán.
Leányok jönnek. /
Arcukon mosoly.
Csahos kis hullám, /
elébük lohol.
Trécselnek. Vágyam /
köztük ácsorog.
Észrevesznek. /
Nevetnek. Boldogok.
S mint karcsú fa a /
hetyke zöld rügyet,
Felém döfik hegyes /
kis mellüket.
Hamarosan piros-fehér-zöld színek suhognak majd. A szél kibontja és meglobogtatja a zászlók selymét. Egy bátor kislány pedig komoly felnőttek ünnepi tömege előtt önfeledten szaval:
Elsomfordált már a tél,
végre ismét tavasz van.
Száll a madár és a szív
odafönt a magasban.
Rügyet s zászlót bont /
a fény,
március versét mondja,
Petőfi szava dörög
ránk, mai magyarokra.
Talpra! Hiszen sok /
a gond.
Zászlónk dacosan /
lengjen!
Magyarország, szép /
hazám, emelj a fénybe engem!
Én is fellépek képzeletem ünnepi emelvényére, és szétharsogom a létezés egyetemes örömét, az örök megújulás gyönyörűséges izgalmát. Mert jön, mert már-már itt van a tavasz.
Tavaszköszöntő
Barátaim, köszönöm, hogy itt vagytok. Köszönöm, hogy együtt röptetjük e költeményt a magasba, mint a gyerekek a sárkányt. Nélkületek csak imát mondhatnék magam magamnak a mindenség színe előtt.
De ez most nem az áhítat pillanata. A gondolat nem akar letérdelni, inkább rohangászna csahos kutyakölyökként a tavasz kibomló zöld zászlócskái között versenyt a széllel és a madarakkal. Barátaim, tavasz van, nyújtózzatok, mint a fák, az égbe!
Így ujjongok, s közben - be kell vallanom - öregszem, sőt vénülök.
Lassan olyan leszek, mint az Ősz és tavasz között című verset író Babits Mihály:
Száradt tőke, unt tavalyi vendég: / Nekem már a tavasz is ellenség! Mégis zubog bennem Ady vad életérzésének izgalma: "Robogj fel Láznak ifjú csapata, / Villogj tekintet, világbíró kardunk, / Künn, a mezőkön harsog a tavasz, / S mi harcból harcba csapatszemlét tartunk."(Új tavaszi seregszemle) "Március van, s határtalan az Élet." (A Tűz márciusa)