A gyermekkor szép emléke

Öt-hat évvel ezelőtt kezdődött. A város közösségi oldalán a régi képekhez többször hozzászólt Maria Németh-Andersson. Neve és lakhelye szerint látható volt, hogy kettős kötődésű. Soraiból az is kiderült, érzelmileg szoros szálak kötik Dunaföldvárhoz. Egyszer azt írta: milyen jó lenne látni nagyszülei egykori házát! Pontosan felidézte: az utcában a város felől az első ház, egy nyári konyha pincével, azután a kapu, majd a lakóház a szobaablakokkal az utcára. Tisztán látta maga előtt azt a régi házat. Az oldal szerkesztőjeként elmentem a megadott címre, fotósorozatot készítettem. Kiderült, az épület már nem a régi. De kettőnk között az üzenetek jöttek-mentek.

Egy másik földvári olvasó, Bihary Jenőné Somogyi Erzsébet arra figyelt fel, hogy a halottak napjára emlékező temetői fényképet látva milyen fájdalmasan jajdult fel Mária, mert oly távol van édesapja sírjától. Kapcsolatba kerültek, s aztán mentek a fotók a Mária számára fontos sírról. Majd a Templom utca emlékei, Müller néni és lányai - Lenke és Márika, az egykori műkedvelő színházi előadásokról szóló képek - mind-mind összekötötték őket.

Maria Németh-Andersson (balra) mellett Csepeli István és felesége, a kép jobb szélén testvére, Fekete Piroska
Fotó: L. Mészáros Irma

A fényképekből az is kiderült, hogy a nyugdíjas Mária kedvelt elfoglaltsága a gyöngyékszer készítése, s érdeklődik a népművészet iránt. Amikor a Dunaföldvár oldalra felkerült egy-egy fénykép a városháza díszterméről vagy a Fafaragó galéria népművészeti kiállításairól, újra véleményt nyilvánított. Így került kapcsolatba a helyi fafaragó népi iparművésszel, Csepeli Istvánnal, aki a gyöngyfűzéshez is ajánlott olvasnivalót.

Az internetes levelezgetés közben mindhárom földvárival közös érintkezési pontokat találtak. S mintha már ismernék is egymást! - vélték. Aztán Mária, és Miskolcon élő testvére, Piroska - 1984 óta először - Dunaföldváron töltött pár napot. S végre találkoztak személyesen, a világhálón kötött barátságot a valóságban is megerősítették. A díszteremben Csepeli Istvánnal a szép terembelsőről, műalkotásairól beszélgettek, a közös ebéd pedig alkalmas volt arra, hogy meggyőződjenek: a digitális világ nem torzított. Természetesen felvetődött a kérdés: mit jelent nekik Dunaföldvár? Nem itt születtek. Szüleik, Fekete István és neje mindketten földváriak voltak ugyan, de már gyermekeik születése előtt, 1940-ben elköltöztek innen. Nehezen szokták meg Miskolcot. - Földvár maradt számukra mindig az otthon, a haza. - Az ő vágyakozó elbeszéléseikből, a családi fényképalbumot nézegetve ismertük meg a várost. Hallottunk a Legényegyletről, a Dalárdáról, a hajdani legendás színházi előadásokról, a tánciskoláról és a szüreti bálokról. Gyerekként izgalmas volt hajón utazni a nagyszülőkhöz - sorjáznak Mária emlékei.

- Ennyi év után ismét izgalmas volt megérkezni a nagyszülő-városomba - teszi hozzá mosolyogva. Majd már új hazájából, Svédországból folytatja:

- Most, amikor otthon voltunk, mindketten a régi-régi emlékeket kerestük. Az artézi kutat, a Gauzer Nönö bácsi kovács műhelyét, a kis kápolnát az útelágazásnál. A régi kaszinó ablakain vártuk - édesanyám meséi szerint -, hogy Sárdy János énekét lehessen hallani.

Örököltük szüleink szeretetét Földvár iránt, s anyánk szeretetét barátnője iránt - hangsúlyozzák. Mária és a hét évvel idősebb Piroska édesanyja korán meghalt. Édesapjuk egy idő után - édesanyjuk szavait követve - elvette az anya lánykori barátnőjét, a háborús özvegy Lenke mamát.

- Ő a legédesebb mostoha , a világ legkedvesebb embere - így emlegette Mária a ma kilencvenhat éves hölgyet, aki akkor Dunaföldváron élt. S most óriási boldogság volt a személyes találkozás vele és családjával Dunaújvárosban.

Találkozások és emlékek. Régiek és újak. A már hús-vér emberekké vált virtuális barátoknak természetesen emlékbe készült ajándék gyöngysor, de Mária és Piroska is kézbe vehette a földvári műkedvelő színjátszás történetéről szóló könyvet, amelyben régi képeken megtalálták a szívükhöz oly közel álló személyeket. A találkozás, az emlékezés nemegyszer könnyeket csalt a szemekbe. De a svéd hétköznapokon egy-egy a világhálón látott fénykép által felidézett emlék is. De nem csak a régi fotók, az újak is. Hiszen Mária figyelemmel kíséri a földvári eseményeket, s - ahogy mondja - szívét melengeti, hogy van szüreti mulatság, színjátszás, tánc, s talán dalárda is ott, ahogy szüleik korában volt. Mert az érzelmi élményörökség gazdag. Ezért lehetett hozzájuk újakat kapcsolni, általuk gazdagodni és gazdagítani.